Korosztályos együttesünk ismét alaposan megrázta a gólfát, fiataljaink magabiztos győzelmet arattak a Derecske felett.
Makulátlan mérleggel listavezető csapatunk az eddig egy pontot gyűjtő, utolsó előtti helyen álló Derecskét fogadta a 10. forduló szombati játéknapján. Nem is lehetett más a célja Köstner Tamás tanítványainak, mint érvényesíteni a papírformát, s begyűjteni a három pontot, tovább javítva imponáló gólarányukat.
Már az első percekben látszott, hogy a két csapat nincs egy súlycsoportban, a mieink hamar odaszögezték ellenfelüket kapujához. Lényegében az első negyedórában eldőlt a mérkőzés, ez idő alatt már háromszor mattolták srácaink a Derecske védelmét. Volt egy rövid periódus, mikor ellenfelünk kijött a szorításból, de a játékrész második felében ismét az történt a pályán, amit a Köstner-fiúk akartak. A lendületes támadójáték eredményességgel párosult, mire véget ért a félidő, már tízgólos előnyben volt csapatunk.
Szünet után sem álltak le a mieink, mondhatni végig a derecskei térfélen zajlott a játék, a vendégek csak a védekezéssel voltak elfoglalva. Fiataljaink rohamait azonban nem tudták feltartóztatni, sorra születtek az újabb gólok. A cserék is jól szálltak be, így tovább nyílt az olló, a mire a játékvezető lefújta a mérkőzést, 21 találatnál tartottak a mieink. Szép volt, srácok!
Megyei U16-os bajnokság, 10. forduló
DASE–Derecskei LSE 21–0 (10–0)
DASE: Birta – Hidegkuti, Rácz (Ujvári, a szünetben), Orsó (Harsányi, 60.), Veleczki (Huszti, 60.), Terdik J. (Ficsor, 60.), Tóth Zs, Vona (Szűcs, a szünetben), Bikki (Ötvös, a szünetben), Fésűs, Palotai
Edző: Köstner Tamás
Gólszerzők: Terdik J. (5.), Fésűs (6., 27., 56., 72.), Vona (15., 22.), Orsó (26., 53., 55.), Diószegi (36. – öngól), Rácz (38., 41.), Veleczki (43.), Hidegkuti (58., 68.), Huszti (60.), Ficsor (71.), Ujvári (76.), Birta (79.), Harsányi (83.)
Köstner Tamás: Nem ütköztünk nagy ellenállásba, végig mi uraltuk, irányítottuk a játékot. Szerettük volna minél hamarabb lezárni a meccset, már negyedóra játék után vezettünk három góllal, mellette pedig azért elég sok helyzetet kihagytunk. A biztos előny birtokában kicsit túlságosan megnyugodtunk, engedtük ellenfelünket játszani, de a félidő közepétől ismét felpörgettük a játékunkat. A második játékrészben mindenkinek megadtam a lehetőséget, a cserék is jól szálltak be. Mindenki gólt akart szerezni, de próbáltuk megtartani védekezésben és támadásban az egyensúlyt. Örülök, hogy ennyiszer sikerült betalálnunk, de helyzetkihasználás terén maradt bennem hiányérzet, sok lehetőség maradt kihasználatlanul. Gratulálok a csapatnak az újabb győzelemhez!
