Negyedórával a vége előtt kétgólos hátrányba került csapatunk, de a hajrában sikerült egyenlítenünk, így egy pontot elhoztunk Nyíradonyból.
Ifistáink négygólos vereséggel zárták az előző fordulót, de megtartották 8. helyüket a táblázaton. Vasárnap viszont nyerni kellett, hogy csapatunk megtartsa ezt a pozícióját, ellenkező esetben két helyet is visszaléphettek volna. A sikerhez a közvetlen rivális Nyíradonyon keresztül vezetett az út, mely gárdával idegenben találkoztak.
A lehető legjobb forgatókönyvvel indult csapatunk számára a mérkőzés, a bátor támadófutball hamar meghozta az eredményét, Kozma Balázs révén már a 9. percben megszereztük a vezetést. Az előny birtokában visszavettek a lendületből ifistáink, ezt pedig kihasználták a hazaiak, egy percen belül megfordították az állást, melynek köszönhetően előnyből várhatták a második félidőt.
A pihenőt követően ismét a mieink domináltak, kombinatívan futballoztak és egy jól kivitelezett attak végén Kozma egyenlített. Kisvártatva ugyanakkor megismétlődött az első félidei rövidzárlat, három perc alatt megint két gólt kaptunk, ekkor úgy nézett ki, pont nélkül zárjuk a mérkőzést. A fiúk azonban másként gondolták, minden erőtartalékukat elővették, nyomás alá helyezték ellenfelüket. Előbb Salánki Sándor szépített, majd a hajrában Almási Zoltán dolgozta le a hátrányt, egy pontot megmentve a mieinknek.
Megyei I. osztály ifjúsági, 11. forduló
Nyíradony–DEAC 4–4 (2–1)
DEAC: Hernek – Salánki, Szabó D., Kovács M., Török (Némedi, 55.), Bánsági, Polonkai (Csirmaz, 33.), Rajna, Varga L., Kozma, Almási
Edző: Kozma Lajos
Gólszerző: Kozma (9., 54.), Salánki (77.), Almási (85.)
Kozma Lajos: Jól kezdtünk, de a vezető találat után kicsit belealudtunk a meccsbe, ennek következtében fordított a Nyíradony. A szünet után egyenlítettünk, a srácok pedig bizonyították, hogy egy percre sem adják fel, miután kétgólos hátrányba kerültünk, ismét tudtunk egalizálni. Nagyon jól játszottunk a mérkőzésen, s bár voltak periódusok, mikor hullámzó volt a teljesítményünk, összességében elégedett vagyok a látottakkal.
