DEAC U14: Fájó vereség a fővárosban

A fordulás után szétesett csapatunk játéka, így végül túlzó különbséggel nyertek a jobb erőkből álló zuglóiak.

A DEAC országos bajnokságban szereplő U14-es csapata összességében kedvező előjelekkel keltek útra szombat délután, fiataljaink a BVSC-Zuglóhoz látogattak. Ugyan a legutóbbi találkozón nem jött össze a pontszerzés, korábban az SBTC és az Eger otthonából is győztesen távoztunk, így a tabella első feléből várhattuk a fővárosiak elleni ütközetet. Riválisunk első pontjaiért lépett pályára, igyekezett bizonyítani, hogy a Monor és a Kecskemét elleni vereség nem türközi a realitást – sajnos a mérkőzésen kiderült, hogy valóban nem tükrözte.

Ezen a napon ugyanis a legszebb arcát mutatta ellenlábasunk, végig koncentráltan, magabiztosan futballozott a házigazda, amely esélyt sem adott csapatunknak a bravúrra. A BVSC már tíz perc elteltével megszerezte a vezetést, s bár a folytatásban a mieink előtt is adódtak lehetőségek, összességében az történt a pályán, amit a zuglóiak elterveztek, irányította a mérkőzést a rivális. A 39. percben aztán az újabb hazai találat is megszületett, így fiataljaink kétgólos hátrányban vonultak szünetre.

Bíztunk benne, hogy a fordulás után sikerül kozmetikázni az eredményen, ám sajnos nem így lett, a BVSC még magasabb fokozatra kapcsolt, mi pedig nem tudtuk lekövetni ezt a tempót. Ezúttal semmi sem jött össze fiataljainknak, akik idővel hitehagyottá is váltak, míg a túloldalon jószerével minden bepattant, begurult, azaz Fortuna is vendéglátóink pártját fogta. Széll Botond szerezte a harmadikat, majd a 62. és a 79. perc között nyolcszor is ünnepelhettek a hazaiak. Kiütés lett a vége, a zuglói alakulat 11–0-s győzelmet aratott, de ezért a sikerért sem adnak többet három pontnál, a mieink pedig a következő héten azért dolgoznak majd, hogy a fájó pofonból felállva visszatérjenek a győzelem ösvényére. Menni fog, srácok!

MLSZ országos U14, 5. forduló

BVSC-Zugló–DEAC 11–0 (2–0)

DEAC: Tóth D. – Sámi (Lóczi, 58.), Balmaz (Tömöri, a szünetben), Pelyvás-Ferenczik (Hajdú, 58.), Bessenyei (Balogh N., a szünetben), Szabó Z., Miskolci, Tar, Barna, Molnár Gergő (Kaprinyák, a szünetben), Komádi (Molnár Gergely, a szünetben)

Edző: Takács Tamás

Takács Tamás: Mélységesen csalódott vagyok… Amit az elmúlt hetekben felépítettünk, a második félidőben leromboltuk, teljesen szétestünk, mentálisan a padlóra kerültünk. Egyelőre keressük az okokat a srácokkal, mert nem volt ennyi a két csapat között, a mainál fényévekkel jobb teljesítményre képes a társaság. Megyünk tovább, a jövő héttől már csak előre nézünk, szeretnénk a Monor ellen ismét az eddig megszokott játékunkat nyújtani.