Döntetlennel zártuk a hetet

U19-es csapatunk hamar megszerezte a vezetést, de a második félidőben büntetőből egyenlített a Nyíregyháza, így döntetlennel zárult a vasárnapi párharc.

Zsinórban háromszor szenvedett vereséget Kertész Tamás csapata az elmúlt hetekben, bár nyolc gólt szereztek, de tizenegyet kaptak, így elmaradtak a sikerek. Fiataljaink azzal a céllal léptek pályára, hogy hazai közegben szakítják meg a negatív szériát.

Ennek megfelelően kezdtünk, a 3. percben első támadásunkat Pirka Tamás góllal zárta le. Szervezetten, fegyelmezetten futballoztunk, hátul biztos lábakon álltunk, kevés lehetőséget adtunk ellenfelünknek. Vaskó Gábornak egyszer akadt munkája, kapusunk azonban bravúrt bemutatva oldotta meg feladatát. Helyzetek inkább előttünk adódtak, de szünetig nem tudtuk másodjára a vonal mögé juttatni a labdát.

A második félidőben is csapatként funkcionáltunk, együtt védekeztünk és együtt támadtunk. Ha higgadtabbak vagyunk a befejezéseknél, megduplázhattuk volna előnyünket. A szabolcsiak is vezettek néhány veszélyes támadást, de a kapunkat nem tudták bevenni. A 73. percben tizenegyest ítélt számukra a játékvezető, amit értékesítve egyenlítettek. A hátralévő időben lezárhattuk volna a párharcot, ám érintetlen maradt a Nyíregyháza kapuja, így megosztoztunk velük a pontokon.

MLSZ Országos U19 Alap 20. forduló

DEAC – Nyíregyháza Spartacus FC: 1-1 (1-0)

DEAC: Vaskó – Oláh, Vass, Juhász, Balogh, Pirka, Bartók (Gáll 81’), Papp G. (Kozma 65’), Kerekes (Dudás 58’), Sámi (Csubák 46’), Tar

Vezetőedző: Kertész Tamás

Gólszerző: Pirka 3’

Kertész Tamás: Az előjelek nem voltak kedvezőek, kevesen voltunk, így az U17-ből töltöttük fel a keretet. A meccs előtt azt kértem a fiúktól, hogy hátul jobban koncentráljunk, mert az elmúlt hetekben elég sok gólt kaptunk. A védekezésre helyeztük a hangsúlyt, de így is tudtunk helyzeteket kialakítani, hamar megszereztük a vezetést. A második félidőben érződött a fáradtság, hiszen előző nap sokan pályára léptek a vármegyei bajnokságban, ennek ellenére stabilok voltunk. Két nagy helyzete volt ellenfelünknek, de kapusunk mindkétszer védett, végül büntetőből találtak be. Gratulálok a srácoknak, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, bizonyították, lehet rájuk számítani, dicséretes a hozzáállásuk. Rászolgáltunk az egy pontra, de kis szerencsével meg is nyerhettük volna a meccset.