Egy húszas az év végére

A DASE U16-os csapata nagyarányú győzelemmel zárta a Derecske elleni őszi utolsó párharcot.

Sáfár Péter tanítványai azt a Derecskét fogadták a szezonzárón, amely gárdát az első körben 10-0-ra múltak felül. Ezúttal is csapatunk volt a mérkőzés esélyese, főleg úgy, hogy a vendégek csak tíz emberrel érkeztek Debrecenbe. A cél nem is lehetett más, mint behúzni a meccset és tovább javítva a gólarányon, makulátlan mérleggel az élen zárni az évet.

Ahogy várható volt, mi diktáltuk a tempót, nagy elánnal rohamoztuk a kaput, és már a 3. percben megkezdtük a gólgyártást. Az első negyedóra végére néggyel elléptünk, lényegében ekkor el is döntöttük a párharcot. De nem lassítottunk, közeledve a fél órához, már hat volt közte, majd a szünetet jelző sípszóig még háromszor bevettük a kaput.

A nagy előny birtokában a pihenőt követően sem vettünk vissza a tempóból, csak az volt a kérdés, a végére mennyi lesz közte. Még csak tíz perc telt el a második etapból, mikor már 13 találatnál jártunk. A hátralévő időben tovább nyitottuk az ollót, még hétszer juttattuk a labdát a vonalon túlra és 20-0-ra nyertük az év utolsó meccsét.

Vármegyei U-16 A-csoport 13. forduló

DASE – Derecskei LSE: 20-0 (9-0)

DASE: Baráth – Tirpák, Bartha, Sógor, Dudás (Deák 41’), Juhász (Mersinis 41’), Berényi (Buri 41’), Kiss T., Farkas (Fehér 41’), Fésüs, Tarr (Basa 41’)

Edző: Sáfár Péter

Gólszerzők: Kiss T. 2’, 50’, 63’, Varga 3’ (öngól), Juhász 8’, 17’, 35’, Dudás 15’, 29’, 39’, Tarr 37’, Bartha 42’, 46’, 53’, Basa 49’, Deák 52’, 76’, Mersinis 65’, 68’, 70’

Sáfár Péter: Sportértéke nem volt a meccsnek, de dicséret illeti a srácokat, hogy komolyan vették a találkozót. Ellenfelünk is megérdemli az elismerést, hogy kevesebb létszámmal is végig játszották a mérkőzést. Gratulálok a fiúknak az elmúlt félévért, hibátlan mérleggel az első helyről várhatjuk a tavaszi folytatást.