U12-es csapatunk a DVTK akadémistáinak otthonában lépett pályára szombat délelőtt.
Korán reggel már buszon ültek Urbin Péter tanítványai és Miskolc felé vették az irányt, ugyanis 10-kor már felharsant a kezdést jelző sípszó a DVTK edzőközpontjában.
Az első negyedben nem látszott, melyik csapat akadémiai szintű, srácaink jobbak voltak, mint a házigazdák. Lendületesen futballoztak, szép támadásokat vezettek, Lackó Sándor már az 5. percben értékesítette helyzetét. Az előny hamar duplázódott, a 11. minutumban Bacsa Benedek is bevette a diósgyőri kaput. Erre már válaszoltak a piros-fehérek, így az első pihenőre egygólos előnnyel mehettek ifjoncaink.
A második etap elején egyenlített a DVTK, majd fokozatosan átvette a játék irányítását, és a következő szünetig négyszer meg is zörgette a hálónkat. A folytatásban is fölényben játszottak a hazaiak, több helyzetet kidolgoztak, melyeket jó százalékban értékesítettek. A végére sok lett a különbség, a borsodiak 10-2-re megnyerték a mérkőzést.
MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 22. forduló
DVTK – DEAC: 10-2 (1-2, 4-0, 1-0, 4-0)
DEAC: Ujvárosi – Hidi, Bacsa, Laczkó, Mányi, Greskó, Szabados, Nagy R., Molnár
Cserék: Szegedi, Lakatos, Fésűs, Bényei, Sebestyén, Ungvári
Vezetőedző: Urbin Péter
Gólszerzők: Lackó 5’, Bacsa 11’
Urbin Péter: Jól kezdtünk, teljesen rendben volt a játékunk, hamar kétgólos előnyre tettünk szert és meg is nyertük az első negyedet. A folytatásban rákapcsolt ellenfelünk, fokozatosan átvették a játék irányítását, ahogy fáradtunk egyre több helyzetet tudtak kialakítani. Lehetőségeikkel tudtak élni, a vége kicsit csúnya lett, de a vereség ellenére közel elégedett voltam a látottakkal. Arra is jó volt ez a mérkőzés, hogy láttuk, dinamikába hová kell eljutnunk, igazából ezzel voltak problémáink.
