Egy pont emberhátrányban

A DEAC U14-es csapata döntetlennel zárta a vasárnapi Gödöllő elleni mérkőzést.

Balla Imre tanítványai magabiztosan nyertek előző héten az Eger vendégeként, a 16. fordulóban pedig hazai pályán akarták megduplázni győzelmeik számát. Ehhez azt a Gödöllőt kellett felülmúlni, amely gárdával az első körben döntetlennel zártak.

Amint útjára indult a labda, mindkét fél próbálta érvényesíteni akaratát, ez pedig egy izgalmas mérkőzést eredményezett. Mi is és a vendégek is támadófelfogásban futballoztunk, viszont a védelmek mindkét oldalon jól működtek. Kevés helyzetet lehetett feljegyezni az első félidőben, de ha pontosabbak vagyunk, mi kerülhettünk volna előnybe.

Szünet után is egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, ám leginkább mezőnyben zajlott a játék, a támadások elakadtak a tizenhatosoknál, a kapuk ritkán kerültek veszélybe. Várható volt, amely csapat betalál, az győzelmet ünnepelhet, de gól nem született a mérkőzésen. A 75. percben emberhátrányba kerültünk, miután a csereként pályára lépő Fodor Somát kiállította a játékvezető. Ennek tükrében jó eredménynek számít a döntetlen.

MLSZ Országos U14 Alap Kelet 16. forduló

DEAC – Gödöllői SK: 0-0

DEAC: Vékony – Szász (Seres 41’), Kulcsár, Nagy Zs., Bacsa (Molnár 79’), Laczkó, Németh, Harsányi (Fodor 60’), Galambos, Antal, Kondor

Vezetőedző: Balla Imre

Kiállítva: Fodor 75’

Balla Imre: A mérkőzés azt hozta, amire előzetesen számítottunk, egy rendkívül intenzív, küzdelmes találkozót. A kapuk a vártnál kevesebbszer forogtak veszélyben, ennek ellenére az első félidőben volt két nagy lehetőségünk, melyekből akár gólt is szerezhettünk volna. A második félidőben is hasonlóan kiegyenlített játék zajlott, ott már kevesebb helyzetünk adódott, inkább az ellenfél előtt alakult ki egy-egy lehetőség. Bár gól nem született, a mérkőzés végig nagy iramban zajlott. Úgy gondolom, hogy egyenlő erők találkoztak ma, és ennek megfelelően igazságos döntetlen született. Nem játszottunk a legjobb formánkban, ugyanakkor a játékosok hozzáállása és küzdeni akarása dicséretes volt. Mindenki mindent megtett a jó eredmény eléréséért, ezért gratulálok a csapatnak.