Végig fölényben játszó lánycsapatunk mindkét félidőben két gólt szerezve megérdemelten győzte le riválisát.
Második győzelmére készült Balogh József csapata, melyre jó esély kínálkozott a 14. fordulóban, ugyanis vasárnap a szintén alsóházban található Cigánd ellen léptek pályára. Ifjú hölgyeink játéka meccsről-meccsre javul, így bízhattunk abban, sikeresen veszik a hétvégi akadályt.
Az, hogy lányaink győztesen vívják meg a párharcot, már az első percekben érezhető volt, ugyanis szervezetten, támadó szellemben kezdték a mérkőzést. A bátor futballnak hamar meg is lett az eredménye, Juhász Hanga révén már a 8. percben megszerezte a vezetést csapatunk. Szemre tetszetősen, tudatosan játszottak a mieink, szépen járatták a labdát, jól használták az üres területeket. A vendégek fizikális fölényüket igyekeztek érvényre juttatni, ám ezen próbálkozásaik sikertelennek bizonyultak. A félidő hajrájában megduplázódott a mieink előnye, miután Sári Bianka is bevette a cigándi kaput.
A második félidőt Sári Bianka ott folytatta, ahol az elsőt abbahagyta, középkezdés után ismét villant egyet és 3-0-ra módosította az eredményt. A nagy előny birtokában felszabadultan futballoztak lányaink, akik láthatóan élvezték a játékot. Továbbra is a mieink akarata érvényesült, a fölény pedig újabb találatot eredményezett, az 55. percben Veres Nadin is feliratkozott a gólszerzők közé. A lefújás előtti pillanatokban már kicsit csökkent a koncentráció, ezt ki is használta a Cigánd és sikerült kozmetikázniuk a végeredményen. Lányaink remek teljesítményt nyújtva, teljesen megérdemelten szerezték meg szezonbéli második győzelmüket. Szép volt, lányok!
Leány regionális U14, Észak-Keleti csoport, 14. forduló
DVSC-DEAC–Cigánd 4–1 (2–0)
DVSC-DEAC: Szilágyi, Homovics, Papp B., Debreceni, Veres, Juhász, Sári, Kapczár, Szolnoky
Cserék: Czére, Fenyő, Kiss B., Tóth J., Kovács F., Burai, Rácz
Vezetőedző: Balogh József
Gólszerzők: Juhász (8.), Sári (29., 36.), Veres (55.)
Balogh József: Nagyon jól játszottunk, az egész mérkőzésen érvényesíteni tudtuk akaratunkat, sok volt a labda nélküli mozgás, mindig volt, akit meg lehetett játszani. Jól használtuk a területeket, ezáltal meg tudtuk bontani ellenfelünk védelmét, helyzeteket dolgoztunk ki. Négy lehetőséget sikerült értékesítenünk és teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Az a munka, melyet elkezdtünk, kezd beérni, ez a meccs egy nagyon jó erőpróba volt, bizonyította, hogy minden téren fejlődnek a lányok. Már várjuk a következő fordulót, az Ózd elleni találkozót is szeretnénk sikeresen megvívni. Gratulálok a lányoknak a szép és eredményes játékhoz!
