A tavaszi szezon lassan befejeződik, ezért az utánpótlás edzőink szombaton egy jó hangulatú focira invitálták a DSI-s Kollégákat.
A részletekről Benczik Zsolt szakmai vezetőnk számolt be: Évekkel ezelőtt a DSI Debrecen vendégül látott minket egy hasonló rendezvényen, most rajtunk volt a sor. Három csapat játszott, a DSI, a DEAC/DASE Rutinosak és Fiatalok 20 perces körmérkőzések keretében mérkőztek meg. A DSI-nél nem volt csere, ezt Kozma Misibá nehezményezte és jelezte, hogy jövőhéten ennek következménye is lesz. Ennek ellenére Selyem Nándi korát meghazudtolóan játszott, mértani pontosságú labdákkal hozta helyzetbe a társait, viszont a Rutinosaknál Szilágyi Dani, a Fiataloknál pedig Sáfár Peti is ihletett formában védett, ezért nem sikerült pontot szerezni a DSI-nek. Mivel a házirangadó döntetlennel zárult, a jobb gólkülönbség miatt a Rutinosak diadalmaskodtak. A torna legjobb játékosának Szilágyi Danit választottuk, nyártól szeretettel várjuk a kapusedzésekre. A viccet félretéve nagyon örülünk, hogy a DSI elfogadta a meghívást, a két egyesület között nagyon jó a kapcsolat, ezt szerettük volna tovább erősíteni, úgy gondolom, hogy ez sikerült is. Külön szeretnénk megköszönni Pöszmet Tibi kollégámnak a szervezést és a vendéglátást, a foci után egy nagyon finom chilis babbal vendégelt meg minket. Az iskola befejezéséig még tartanak az edzések, utána július végén fogunk találkozni, hogy elkezdjük a felkészülést a következő szezonra. Jó pihenést kívánok Mindenkinek, hajrá DSI Debrecen, hajrá DASE, hajrá DEAC!
