Ezúttal meg kellett elégednünk a döntetlennel

U16-os lányaink az első félidőben hátrányba kerültek, a másodikban létszámban is megfogyatkoztak, de Gáll Zsófiának köszönhetően sikerült egy pontot itthon tartaniuk.

Nem volt egyszerű dolga Balogh Józsefnek, ugyanis alapemberek hiányoztak, szűkös volt a keret, ráadásul csak egy játékos ült a kispadon. Ilyen előzmények után várták a Hatvan elleni párharcot.

Amint útjára indult a labda, próbáltuk saját játékunkat érvényre juttatni, de sok volt a hiba, a pontatlanság, az eladott labda. A gondokat tetézte, hogy Debreceni Zara megsérült, és már a 10. percben változtatni kellett a kezdőn. Akadozott a gépezet, de a vendégek sem brillíroztak, ennek ellenére a 20. percben egy kapu előtti kavarodás végén megszerezték a vezetést, előnyüket pedig meg is tartották a játékrész végéig.

Szünet után sem tudtunk felpörögni, továbbra is hibák, pontatlanságok jellemezték a játékunkat, kevés volt a mozgás a pályán, így nem volt egyszerű megjátszani a társakat. Egy újabb sérülés miatt megfogyatkoztunk létszámban, mivel több cserére már nem volt lehetőségünk. A 63. percben viszont Gáll Zsófia villant és ledolgozta hátrányunkat. Ez lendületet adott, próbáltuk a hátralévő időben bevinni a győzelmet jelentő találatot, közel is álltunk hozzá, de a labda nem került a vonalon túlra, így egy ponttal gazdagodtunk.

Leány Regionális U-16 Északkeleti csoport 3. forduló

DVSC-DEAC – FC Hatvan: 1-1 (0-1)

DVSC-DEAC: Bácsi – Kapczár, Papp B., Gáll, Sárosi, Veres, Csonka, Szigeti, Nagy M., Debreceni (Horváth 10’), Bíró

Edző: Balogh József

Gólszerző: Gáll 63’

Balogh József: Sajnos több kulcsjátékosunkat nélkülöznünk kellett, így foghíjas kerettel tudtunk kiállni erre a mérkőzésre. Az elejétől fogva szerettük volna birtokolni a labdát, uralni a meccset, sajnos ezt nem tudtuk megvalósítani. Próbáltunk kezdeményezőek lenni, ám kevés volt a labda nélküli mozgás. Sérülés miatt ráadásul már korán ki kellett használnom egyetlen cserelehetőségemet. Hátrányba kerültünk, de szünet után sem javult a játékunk, a gondunkat pedig tetézte, hogy egy újabb sérülés miatt emberhátrányba kerültünk. Mindezek ellenére sikerült egyenlítenünk, akár fordíthattunk volna, de a befejezésnél rossz döntést hoztunk. Szerencsére következő héten nem lépünk pályára, így lesz időnk rendezni a sorokat és bízom abban, minőségi játékkal rukkolunk majd elő. Köszönjük a szülőknek, hogy buzdítottak minket.