A megyei bajnokságban szereplő felnőtt és korosztályos gárdáink egy kivételével idegenben lépnek pályára hétvégén, az U16-os csapat mérkőzését azonban későbbi időpontra halasztották.
DEAC II
A 14. helyen álló csapatunk a 11. pozícióban lévő Kaba otthonába látogat a 24. fordulóban. A vendéglátók kétszer annyi pontot gyűjtöttek, mint a mieink, bár két mérkőzéssel többet játszottak eddig. Ősszel megosztoztak a pontokon a felek, hiába vezetett sokáig két góllal Katona László együttese, az utolsó percekben egyenlített a Kaba. Kellenek a pontok, a kiesőzóna ugyanis vészesen közel van, csak három egységnyi a távolság a 15. helytől. A már bajnok Hajdúszoboszló ellen megmutatták a fiúk, nem felejtettek el focizni, s ha szombaton nem hagy ki a figyelem a mérkőzés hajrájában, akár a győzelem is meglehet.
Kabai Meteorit–DEAC II
04.17. 16:00, Kabai Sportpálya
DASE
Szerdán egygólos győzelemmel zárta a Nyíradony elleni mérkőzést Kovács Miklós együttese, melynek köszönhetően a 7. helyre léptek előre a mieink. Szombaton újabb két pozícióval kerülhetnek feljebb, ehhez az előttük álló Berettyóújfalut kellene legyőzniük. Legutóbb októberben találkoztak a csapatok, s bár a mieink korán megszerezték a vezetést, a BUSE hamar fordított és elvitte a pontokat Debrecenből. Most vissza lehet vágni, a hétközi siker pedig önbizalmat adhat a fiúknak.
BUSE–DASE
04.17. 16:00, Berettyóújfalui Sportpálya
DEAC ifi
Hasonló a leosztás, mint a felnőtt gárdánál, ám ebben a bajnokságban négy hellyel és 11 ponttal előzi meg csapatunkat a Kaba. Az őszi találkozón is azonos eredményt értek el ifistáink, mint az idősebbek, szintén 2–1-re maradtak alul a kék-fehérekkel szemben. Csapatunknak nagy lökést adhat a legutóbbi bravúr, április elején az éllovasnál egy góllal jobbnak bizonyultak. Ha sikerül átmenteni a formát szombatra, ismét hárommal gyarapíthatják pontjaik számát.
Kabai Meteorit–DEAC
04.17. 14:00, Kabai Sportpálya
DASE ifi
Kozma László tanítványai a dobogó harmadik fokáról várhatják a BUSE elleni párharcot, melyre szombat délután kerül sor. Csapatunknak jó esélye van arra, hogy érmes helyen zárja az idei bajnokságot, ehhez viszont hozni kell a meccseket, a riválisokkal, köztük az Újfaluval szemben csak pár pont az előny. Ősszel annak ellenére sem sikerült legyőzni a Berettyó-partiakat, hogy egy félidőt emberelőnyben játszottak a mieink, most itt a lehetőség a visszavágásra. Egy győzelemmel, szerencsés esetben, a 2. helyre léphetne csapatunk.
BUSE–DASE
04.17. 14:00, Berettyóújfalui Sportpálya
DASE U14
A Sportiskola elleni vereség egyben azt jelentette, Takács Tamás tanítványainak le kellett mondania a dobogós álmokról. A negyedik hely ugyanakkor meglehet, ehhez az első lépést a Tiszacsege legyőzése jelentené. Az alapszakaszban mindkét csapat otthon tartotta a pontokat, a DEAC Sportcampuson a mieink nyertek 3–2-re, míg Tiszacsegén 2–1-es hazai siker született.
DASE–Tiszacsege
04.17. 14:00, Debreceni Egyetemi Atlétikai Club Sportpálya
Fotó: Égerházi Péter