Végig fölényben futballozva kiütéses győzelmet aratott Szabó János együttese, amely hét góllal terhelte meg riválisa hálóját szerda délután.
Egyre jobb formát mutat U13-as csapatunk, amely Debrecentől távol egyelőre hibátlan a bajnokságban, a Sajóvölgyét, az Egert, valamint a Mezőkövesdet is két vállra fektették fiataljaink. Hazai környezetben ugyanakkor első győzelmükre készültek Szabó János tanítványai szerda délután, amikor az 1-1-2-es mérleggel álló Salgótarján látogatott a Sportcampusra.
Jobban kezdte a mérkőzést csapatunk, a 4. percben előbb Toka Boldizsár lövését védte a kapus bravúrral, majd a kipattanót Varga Ádám gyűjtötte össze és éles szögből a hosszú alsóba lőtt. Kisvártatva Tömöri Dominik tette próbára Pisákot, majd Sárközi Ádám próbálkozott közelről; fiataljaink egyre nagyobb erőket mozgósítottak a második gól megszerzése érdekében. Az első szünet után Berki Balázs léphetett ki ziccerben, de Pisák bravúrral szögletre tolta a labdát, majd a sarokrúgás után Berki már pontosabban célzott, ám a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. Nem sokkal később Sárközi Ádám szerzett labdát a középpályán, majd Berkit indította, támadónk pedig ez alkalommal szabályos gólt szerzett, megduplázva ezzel a debreceni előnyt. A folytatásban is magasan letámadtunk, többször is sikerült megzavarnunk az SBTC védelmét, a félidő vége előtt pedig egy ilyen szituációból újabb két gólt szereztünk, előbb Sárközi a bal felsőbe, majd Pósán a bal alsóba lőtt (4–0).
A fordulás után kiegyenlítődött a játék képe, jóllehet továbbra is a mieink birtokolták többet a labdát, a vendégek jól zárták le a területeket. Dékán Donát és Becze Máté is betalálhatott volna, ám végül Tömöri járt sikerrel, aki a harmadik szünet előtt közvetlenül növelte ötgólosra előnyünket. Az utolsó húsz perc során is becsülettel próbálkoztak a debreceni legények, a vendégek csak elvétve tudták átlépni a felezővonalat, igazán nagy helyzetet pedig nem alakítottak ki. A túloldalon ugyanakkor futószalagon jöttek a szebbnél szebb próbálkozások, s bár Lengyel Levéd és Varga Ádám lövését még védte Pisák, Lóczi Lehelre nem volt ellenszere, kiválóságunk két góljával alakult ki a 7–0-s végeredmény. Szabó János alakulata a játék minden elemében felülmúlta riválisát, a látottak alapján ilyen arányban is teljesen megérdemelt debreceni győzelemmel zárult a szerdai ütközet.
MLSZ országos U13, 5. forduló
DEAC–SBTC 7–0 (4–0)
DEAC: Elek – Sárközi, Tömöri, Toka, Varga Á., Becze, Sörlei, Lengyel, Dékán
Csere: Kocsár (kapus), Berki, Pósán, Lóczi
Edző: Szabó János
Gólszerző: Varga Á. (4.), Berki (26.), Sárközi (39.), Pósán (40.), Tömöri (59.), Lóczi (68., 71.)
Szabó János: Ezen a mérkőzésen nem a labdakihozatalt kellett gyakorolnunk, sokkal inkább a letámadást, amit az esetek többségében jól valósítottunk meg. Dicséret illeti a fiúkat, mert végig koncentráltan, fegyelmezetten futballoztak, s ha a helyzeteiket jobb százalékban váltják gólra, fölényesebb győzelmet is arathattak volna. A mai mérkőzés is megmutatta, hogy az akadémiai csapatokon kívül bárkit le tudunk győzni ebben a bajnokságban, a fölényes siker pedig jót tett a srácok önbizalmának, időről időre kellenek az ilyen összecsapások is.
