Balla Imre tanítványai a Salgótarján ellen idei legtöbb találatukat szerezték, s magabiztos győzelmet arattak.
U12-es együttesünk az idényben hatalmas fejlődésen ment keresztül, és az utóbbi fordulókban már az erősebb csapatokat is megszorongatták. Balla Imre tanítványai szombaton azt a Salgótarjánt látták vendégül, amely csapat ellen a közelmúltban kétszer is 14 góllal nyertek. Fiataljaink most is szerettek volna szüleiknek és edzőiknek bizonyítani, és a mérkőzést felpörögve várták.
Esélyeshez méltó módon kezdett csapatunk, amely az első perctől kezdve kecsegtető helyzeteket dolgozott ki. A vezetés megszerzésére a 8. percig kellett várnunk, első gólunkat Nagy András Zsolt szerezte. Ezt követően is a mieink domináltak, és nagy nyomást gyakoroltak ellenfelükre, azonban lehetőségeinket sokáig nem tudtuk kihasználni. A 22. percben azonban Nánási Áron megduplázta előnyünket, majd Szabó Gyula és Kozma Bence is eredményes volt. A Salgótarján játékunkra nem talált ellenszert, így a 29. percben Székely Csanád is bevette a kaput, Szabó és Kozma újabb találataival pedig az eredményjelző a szünetben 8–0-t mutatott.
A folytatásban még jobban összpontosítottunk, Molnár László gólja után a lelátóról nagy tapsvihar jött, de ami ezután történt, talán senki sem számított. Rácz Attila védő létére három perc alatt mesterhármasig jutott, ám nem érte be ennyivel, hisz hamarosan a negyedik találatát is feljegyezhettük. A nógrádiak kontratámadásokkal próbálkoztak, és még egy büntetőig is eljutottak, amit Szilágyi Levente óriási bravúrral védett. Fiaink a hajrához közeledve már azt beszélték egymás között, hogy akár húsz gólig is eljuthatnak, és habár ez nem is jött össze, Nagy András, Szabó Gyula és Kozma Bence ismét megzörgette a hálót. U12-es játékosaink tehát nagyarányú, 18–0-s győzelmet arattak, a mérkőzés lefújása után pedig büszkén, nagy mosollyal az arcukon futottak a remek hangulatot varázsoló szülőkhöz.
MLSZ országos U12, Észak-Kelet, 23. forduló
DEAC–SBTC 18–0 (8–0)
DEAC: Szilágyi L. – Bodolai, Kósa, Vass D., Molnár, Boros, Nagy A., Hermeczi, Lukács
Cserék: Rácz A., Nánási, Kozma, Szabó Gy., Németh L., Székely
Vezetőedző: Balla Imre
Gólszerzők: Nagy A. (8., 32., 68., 71.), Nánási (22.), Szabó Gy. (26., 30., 70., 79.), Kozma (28., 38., 76.), Székely (29.), Molnár (47.), Rácz A. (55., 56., 57., 59.)
Balla Imre: Gratulálok a gyerekeknek, nagyon ügyesek voltak, mindenkit dicséret illet. Az első húsz percben kissé kapkodtunk, és több labdát veszítettünk, de a folytatásban már sokkal egységesebbé váltunk, melynek meg is lett a gyümölcse. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy hiába álltunk jobban, nem álltunk le, az utolsó percig küzdöttünk. A Salgótarján ellen tudtuk igazán gyakorolni a játékunkat, melyből ismét sokat tanultak a gyerekek. Bízom benne, hogy jövő héten Mezőkövesden is jó teljesítményt nyújtunk.
