Klubunk legfiatalabb labdarúgó csemetéi Gyurina János kezei alatt pallérozódnak az U7-es csapatban. A nevelőedzővel ezúttal a szakmáról, a klubról, valamint az általa betöltött pedagógusszerepről beszélgettünk.
Hogyan indult az edzői pályafutásod?
Tizenhat évesen kerültem a nyíradonyi felnőtt csapathoz, majd három évvel később elvégeztem az edzői tanfolyamot – kezdte a beszélgetést a fiatal szakember, aki az edzősködés mellett jelenleg a Debreceni Egyetem testnevelés és történelem szakos hallgatója. – Valahogy mindig is vonzott ez világ, s azóta is edzőként dolgozom, Nyíradonyban, valamint egy óvodában, illetve tavaly nyár óta a DEAC-nál is tevékenykedem. Meglepő, mert fiatalként egyáltalán nem rajongtam a gyerekekért, most pedig imádok velük foglalkozni. Furcsa, hogy mennyire megváltozik az ember az évek alatt. A családban egyébként nincsenek pedagógusok, szóval nincs sejtésem, hogy honnan jött ez az indíttatás, talán belülről fakad.
Volt esetleg korábban olyan edződ, aki hatással volt rád, és példát mutatott?
Inkább ellenpéldát, mert sajnos volt olyan edzőm, aki rávilágított, hogy milyen nem szeretnék lenni. Hallottam már olyan gyerekekről, akik úgy jöttek a DEAC-hoz más egyesülettől, hogy gyomorgörccsel mentek edzésre, abba akarták hagyni a focit. Ennek az volt az oka, hogy az előző edzővel nem lehetett normálisan kommunikálni, mert minden kérdésre idegesen felelt. Számomra ez a fajta mentalitás életidegen, főleg ilyen kis korosztálynál. Szeretnénk elérni, hogy a gyerekek nyugodtan merjenek tőlünk kérdezni, bizalommal forduljanak felénk. Ha leszidjuk és megfélemlítjük őket, azzal csak azt érjük el, hogy nem mernek megcsinálni egy cselt, vagy épp kapura lőni, innentől kezdve pedig hiába próbálnánk képezni őket, nem lesz önbizalmuk.
Miként kell elképzelni az ovisok, kisiskolások edzését?
Első körben mindig valamilyen technikai, labdaérzékelő játékkal kezdünk, akár egy egyszerű fogócskát is át lehet alakítani úgy, hogy szerepet kapjon a labda, s a gyermek észre sem veszi, hogy mennyit gyakorol ezzel. A bemelegítés után az edzések 90-95 százalékában egy az egy elleni párharcok jönnek, szintén játékba ültetve. Ami fontos, hogy a legtöbb feladat kapura lövéssel végződjön, hiszen itt mindenkinek az az elsődleges vágya, hogy gólt lőjön, e nélkül elveszne a motiváció. Szükséges továbbá a folyamatos újítás, annak ellenére, hogy periodizáltan vissza-visszatérünk egyes feladatokra, mindig valami újjal megspékelve tesszük. Egyelőre egyedül tartom a foglalkozásokat, de a közeljövőben kapok magam mellé egy segédedzőt, s akkor akár ketté is bonthatjuk a társaságot az edzéseken, így pedig többet tudunk majd foglalkozni mindenkivel.
Miért éppen a DEAC-ot választják a szülők?
Szerintem fontos szempont, hogy rengeteg szakosztály közül választhatnak. Amennyiben egy családból a nagyobb gyerek a DEAC-ban jégkorongozik, a kisebb viszont focizni szeret jobban, akkor őt is ide fogják hozni, mert így mindketten azonos egyesület égisze alatt sportolhatnak. Ha mosolyogva járnak edzésre a fiatalok, akkor azt otthon és a barátoknak is elmesélik, ezáltal sokakhoz eljut a jó hírünk. Itt minden csapat egy család is egyben, s az edzők is megosztják egymással a szakmai észrevételeiket, nincs sértődöttség, vagy féltékenység. Adunk a másik véleményére, hiszen egymás javát akarjuk, ezzel a kollégák fejlődését is elősegítjük, így minőségibb edzéseket tudunk tartani.
Mi az a három dolog, amit a legfontosabbnak tartasz átadni a játékosaidnak?
Szorgalom, a fair play szelleme, valamint a játék öröme. Meglátásom szerint zek képezik mindennek az alapját, s a legfontosabb, hogy a gyerekek élvezzék az edzést.
Fotó: Urbán Ádám