Hajrára hangolva – 4. rész

Sorozatunk utolsó részében a megyei bajnokságban szereplő korosztályos csapataink utolsó mérkőzéseit vesszük górcső alá.

Menetel tavasszal a DASE U14-es csapata, Hegedűs Györk tanítványai ebben a naptári évben még nem szenvedtek vereséget, ennek köszönhetően pedig jó helyzetből, a tabella harmadik helyéről várhatják a bajnoki hajrát. A mieink ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint a három ponttal előttük álló Józsa, így akár az ezüstérem sem elérhetetlen – az arany annál inkább, az éllovas nánásiak elléptek a mezőnytől. A Téglás elleni rangadó sok szempontból sorsdöntő lehet, míg májusban négy mérkőzés, a Hajdúhadház, a Hajdúnánás, a Derecske és a Sárrétudvari elleni ütközet vár fiataljainkra.

Hátralévő mérkőzések: Téglás (O), Hajdúhadház (I), Hajdúnánás (O), Derecske (I), Sárrétudvari (O)

Tizenkét győztes mérkőzés után a Nádudvar ellen veszített először pontokat a DASE U16-os együttese, ám Köstner Tamás legénysége így is magabiztosan vezeti a megyei bajnokság tabelláját, s megállíthatatlanul robog a bajnoki cím felé. Fiataljainknak még öt erőpróbát kellene sikerrel venniük ahhoz, hogy a szezon végén magasba emelhessék a serleget, az erőviszonyok alapján erre jó esély mutatkozik. A legnehezebb dolgunk most szombaton, a Téglás ellen lesz, s a nánásiak is megnehezíthetik a dolgunkat, ugyanakkor a tabella alsó régiójába tartozó Hajdúhadház, Derecske és Sárrétudvari ellen nem okozhat gondot a győzelem.

Hátralévő mérkőzések: Téglás (O), Hajdúhadház (I), Hajdúnánás (O), Derecske (I), Sárrétudvari (O)

Alaposan rákapcsolt a DASE ifjúsági csapata, Kozma László együttese immár hat mérkőzés óta veretlen, ráadásul háromszor is több mint tíz gólt hintett aktuális ellenfelének. Amennyiben folytatni tudja jó sorozatát korosztályos együttesünk, odaérhet a dobogóra a megyei bajnokságban, ugyanakkor nem csak a mieink pályáznak az éremre, a harmadik és a hatodik helyezett között jelenleg három pont a különbség. A közvetlen riválisok közül vasárnap a Hajdúsámsonnal találkoznak fiataljaink, majd a Nyíradony és a DEAC ellen nagyon kellene a három pont, míg a tabellán második Monostorpályi otthonában már a döntetlen is értékes eredménynek számítana.

Hátralévő mérkőzések: Hajdúsámson (O), Nyíradony (O), Monostorpályi (I), DEAC (O)

A tabella kilencedik helyéről várhatja a bajnoki hajrát a DEAC ifjúsági együttese, Kozma Lajos csapata a nehézségek ellenére szépen teljesít a megyei ifjúsági bajnokságban. Egy jó hajrával a hetedik pozíció sem elérhetetlen, de ez nem tűnik reálisnak, ugyanakkor az már biztos, hogy a jelenleginél rosszabb helyen nem zárhat korosztályos együttesünk. A hátralévő fordulókban két élcsapat, a Monostorpályi és a Kaba, a közvetlen rivális Nyíradony, valamint a tabella hátsó régiójába tartozó Bocskai SE lesz a mieink ellenfele, a szezon pedig egy valódi klasszikussal, a DASE–DEAC házi derbivel zárul.

Hátralévő mérkőzések: Nyíradony (O), Monostorpályi (O), Bocskai (I), Kaba (O), DASE (O)