Harasztosi Sándor szem előtt tartja a fejlődést

A hátvéd bízik a sikeres folytatásban, a bajnoki aranyérem megszerzése mellett egyénileg is előrelépne.

A 2006-os születésű Harasztosi Sándor 2019 nyarán érkezett a DEAC-hoz, a fiatal játékos pedig már számtalanszor bizonyította, hogy az alapcsapatban van a helye. Nem véletlen tehát, hogy az előző szezonban rendre kezdőként számolt vele edzője, Benczik Zsolt.

„Az előző nyáron nagyon sokat készültünk, aztán szerencsére a rajt is jól sikerült – gondolt vissza az egy esztendővel ezelőtti kezdetre Harasztosi Sándor. – Kiváló formában voltunk, még a tavaszi idényben is jöttek az elvárt győzelmek, csak sajnos az utolsó fordulóban botlottunk. Sok munkát belefektettem a fociba, ami kifizetődött, mert az összes mérkőzésen kezdőként léphettem pályára, összességében elégedett vagyok a mutatott teljesítményemmel.”

Sándor érdekesnek tartja, hogy a családjában senki sem sportolt versenyszerűen, ennek ellenére ő már ötéves kora óta rúgja a bőrt. Az ifjú hátvéd főként az összetartó csapat és a játék szeretete miatt szeret a tréningekre járni.

„Minden alkalommal megpróbáljuk a legjobb teljesítményt nyújtani, és nyilván törekszünk az adott mérkőzés megnyerésére. Jó hangulatban telnek az edzések, van bennünk kellő csibészség is, de a fejlődést folyamatosan szem előtt tartjuk. A meccseinket mindig átbeszéljük, kielemezzük a többiekkel. Védőként gyakran fel kell érnem a támadásokkal, nagy előny, hogy jól látok a pályán és a mérkőzések alatt hangos szóval biztatom a társaimat.”

A bal oldali bekk most Mester Norbert és Szabó János kezei alatt is ugyanolyan elánnal készül, mint tette azt tavaly.

„Egy héten három edzésünk van, jelenleg a labdakezelést és labdatartást gyakoroljuk leginkább. Ezen kívül átbeszéljük, hogyan kell mozogni a pályán, a végén pedig egymás elleni játékkal zárjuk a foglalkozást. Szerencsére nem zökkentem ki, mivel a szünetben edzőterembe jártam, de azért természetesen pihentem is a nyáron. A következő esztendőben bajnoki címet szeretnénk ünnepelni. Célom, hogy látszódjon a fejlődésem, ezáltal továbbra is a csapat meghatározó játékosa legyek” – árulta el jövőbeli terveit Harasztosi Sándor.