A DASE U16-os csapata magabiztos, jó játékkal gyűjtötte be a három pontot a Téglás otthonában.
Két olyan gárda találkozott szombaton a korosztályos megyei bajnokság 21. fordulójában, melyek a 3. helyre pályáztak. A dobogó harmadik fokáról Hegedűs Györk együttese várhatta a Téglás elleni párharcot, viszont, ha a piros-kékek nyernek, két egységre megközelítik csapatunkat.
Mindkét fél nagy elánnal vetette magát a küzdelembe, futballozott támadó felfogásban, ennek eredménye, hogy már az első tíz percben több helyzetet is láthattak a nézők. A 12. minutumban viszont a mieink örülhettek: Magyar Dániel verte meg szélen védőjét, majd adott középre, Lakatos Roland pedig kilőtte a hosszút. Még fel sem ocsúdtak a hazaiak a gól utáni sokkból, két perc múlva állhattak fel ismét középkezdéshez: bedobás után Lakatos Roland jól fordult le védőjéről, majd egy cselt követően másodjára is bevette a téglás kapuját. Kicsit visszavettek a tempóból fiataljaink, fölénybe került a piros-kék gárda, ám a védelem jól működött, így rendre elakadtak a hazai támadások, nem is tudtak visszajönni a félidő végéig a meccsbe.
Fordulás után nem kellett sokat várni a harmadik találatra, a 46. percben Kristóf Zsombor 17 méterről egy jól elvégzett szabadrúgásból tovább növelte az előnyt. Innentől érezhetően fel is adta a Téglás, bár mentek előre becsülettel, de veszély ezekben a támadásokban már nem volt. Srácaink viszont nyithatták volna még az ollót, ám a végjátékokban rossz döntéseket hoztak, így a gólok számában már nem történt változás, csapatunk 3-0-ra nyerte meg a mérkőzést.
Megyei U-16 A csoport 21. forduló
Téglás – DASE: 0-3 (0-2)
DASE: Ördög – Hajdu, Nagy A. (Kiss T. 58’), Kristóf, Kaprinyák (Fekete 50’), Magyar, Harsányi, Lakatos, Balogh (Varga 58’), Kállai (Villás 50’), Péter (Kiss B. 55’)
Edző: Hegedűs Györk
Gólszerzők: Lakatos 12’, 14’, Kristóf 46’
Hegedűs Györk: Jól kezdtünk, már az első percekben voltak helyzeteink, de ellenfelünk előtt is adódtak lehetőségek. Sikerült viszont megszereznünk a vezetést, majd hamar rárúgtuk a második gólt is. Azt hittük, meg van a meccs, kicsit leültünk, volt is néhány veszélyes támadása a Téglásnak, ám védelmünk állta a sarat. Szünet után a mi akaratunk érvényesült, tovább nyitottuk az ollót, ezzel meg is törtük ellenfelünket. Akár nagyobb is lehetett volna a különbség, de kimaradtak helyzeteink. Fontos volt nyernünk, a Téglás is pályázik a 3. helyre, de győzelmünkkel lépéselőnybe kerültünk. Gratulálok a srácoknak!
