Hasznos élményekkel gazdagodtak a DASE fiataljai

Több mint ötven növendékünk töltötte az elmúlt hetet ai SportCampuson, ahol természetesen ezúttal sem volt mozgásból hiány.

A bajnokságok lezárultak, a felkészülés kezdetére pedig még várni kell, ám korosztályos csapatainknál a nyári vakáció sem telhet futball nélkül. Ahelyett, hogy az edzők egy koktél társaságában, a vízparton pihennék ki a mögöttünk hagyott szezon fáradalmait, izgalmas táborokat szerveztek tanítványaiknak, akik kitörő lelkesedéssel hálálták meg erőfeszítéseiket.

Június utolsó hetében a DASE fiataljaira helyeződött a hangsúly, az U9-es, az U11-es, és az U13-U14-es játékosaink érdekes, izgalmas programokon vettek részt. Természetesen mindvégig a labda volt a középpontban: a labdarúgás hagyományos formája mellett a srácok a kispályás futballban is kipróbálhatták magukat, de bebocsájtást nyertek még a DESOK Sportcsarnokba, továbbá a ketrec- és a homokfoci sem maradhatott el.

Bár a hőség nem kímélt senkit, a hangulatra egy pillanatra sem lehetett panasz. Szakembereink különleges miliőt teremtettek, ezáltal a fiatalok önfeledten szórakozhattak. Noha ezúttal a kikapcsolódáson volt a hangsúly, a gyerekek még a csütörtök délutáni játék során is úgy hajtottak, mintha nem ért volna véget a bajnokság. A második tábori turnuson a meglepetésből sem volt hiány, hiszen a DVSC válogatott középpályása, Baráth Péter látogatta meg a fiatalokat, majd egy hasznos beszélgetés után dedikált kártyát adott minden jelenlévőnek. Pénteken a már-már hagyományosnak mondható konzolbajnokságé volt a főszerep, s mivel egy sportoló mindig, mindenhol nyerni szeretne, itt sem kellett külön motiválni a résztvevőket.

A DASE-tábor tehát nagy népszerűségnek örvendett, fiataljaink remélhetőleg a nyár többi részében sem hanyagolják majd a mozgást. A gyermekek fülig érő mosolya és őszinte kacaja minden edzőt feltöltött, bízunk benne, hogy a közel egy hónap múlva induló felkészülés közepette is hallhatunk még visszaidézett, élmenyekkel teli sztorikat a tábori történésekről.

T.H.