U15-ös csapatunk szerda délután a Mezőkövesd otthonában gyarapíthatja egységei számát.
Értékes pontokat gyűjtött be hétvégén Dobos Attila együttese, 4-1-re megnyerve az UDSE elleni rangadót, leszakították riválisukat és stabilizálták 3. helyüket a táblázaton. Nem pihenhetnek sokat fiataljaink, szerdán ismét pályára kell lépniük, mely játéknapon Mezőkövesdre utaznak.
A matyóföldi alakulat 2-4-11-es mérleggel, 10 pontot gyűjtve az alsóházban szerénykedik, így mondhatnánk, csapatunk a párharc esélyese. Ez fedi is valóságot, viszont nem szabad abba a hibába esni, hogy a táblázatra nézve könnyedén veszik a fiúk ezt az összecsapást, mert az megbosszulhatja magát. Az nem kérdés, együttesünk a jobb, de ennek a pályán is meg kell látszódnia.
Ahogy ősszel, most is be kell húzni a meccset, erőt kell demonstrálni, de a gólarányon is lehet javítani, hiszen a végelszámolásnál sokat érhet. Bár kevés rá az esély, de ha csütörtökön a Szolnok botlana az Eger ellen, a 2. helyen zárhatnánk a hetet. Nagy a verseny a dobogóért, sűrű az élmezőny, ezért is fontos, hogy mindhárom pont zsebben legyen. Ráadásul egy újabb sikerrel még nagyobb önbizalommal várhatják a Dobos-tanítványok a Barca Academy elleni rangadót.
MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 19. forduló
Mezőkövesd – DEAC
04.05. 16:00 Mezőkövesdi Tűzoltó Sporttelep
