Hétvégi vízi Bozsik

Ahogy a fiatalabb korosztályok, úgy U11-es csapatunk is részt vett hétvégén az egri Bozsik-tornán.

Miután Mester Norbert tanítványai megérkeztek Egerbe és leszálltak a buszról, akár vízi Bozsikra is készülhettek volna, ugyanis mindkét pályán állt a víz. De a srácok nem vittek magukkal fürdőnadrágot, így mindenképp focizniuk kellett. Csapatunk az egriekkel, a Nyíregyházával és a Szolnokkal játszott kék-két mérkőzést.

Ifjoncaink jól alkalmazkodtak a nehéz körülményekhez, a házgazdák elleni mindkét meccsen domináltak, ám az első párharc döntetlennel zárult, viszont a másodikban könnyedén nyertek. A szolnokiakkal ki-ki meccseket játszottak, az első találkozón a kék-fehérek bizonyultak jobbnak, a visszavágó viszont döntetlennel ért véget. Hasonlóképp alakult a Nyíregyháza elleni két összecsapás is, egy szoros verség és egy iksz lett a párharcok vége.

DEAC U11: Takács Zoltán, Antal Róbert, Giczei Hunor, Sinka Szabolcs, Fodor Soma, Sándor Péter, Orbán Máté, Tóth Noel, Kiss Csaba Benedek, Molnár Levente, Halász Bence, Seres Attila, Harsányi Levente, Nagy András Antal

A pályák talaja nem volt ideális állapotban, tócsákban állt a víz, ez pedig alaposan megnehezített a játékot. Ilyen körülmények között dicséretes teljesítmény volt futballozni. A srácok megfelelően tudtak alkalmazkodni és jó teljesítményt nyújtottak. A gyerekek fejlődése töretlen, hétről-hétre egyre meggyőzőbben és bátrabban futballoznak – nyilatkozta Mester Norbert.