A DASE U13-as csapata Lakatos László és Nyeste Gergő góljaival diadalmaskodott szerdán a Hajdúnánás Focisuli otthonában.
Hétközi mérkőzés várt Derecskei Ádám ifjoncaira, akik szerdán a Hajdúnánás Focisuli vendégeként léptek pályára. Legutóbb október közepén csaptak össze srácaink a sárga-kékekkel, azt a találkozót 2-0-ra nyerték.
Ezúttal is mi voltunk a párharc esélyesei, ennek megfelelően kezdtük a mérkőzést, amint útjára indult a labda, nagy lendülettel rohamoztuk a kaput. Kombinatívan futballoztunk, csapatként funkcionáltunk, többször megbontottuk ellenfelünk védelmét, de helyzeteink kihasználatlanok maradtak. Már a mérkőzés korai szakaszában megnyugtató lehetett volna előnyünk, de siettettük a támadások befejezését, ez pedig rossz döntéseket eredményezett. A 24. percben azonban sikerült megszereznünk a vezetést, ekkor Lakatos László villant és megzörgette a hálót.
Szünet után is jó ritmusban kezdtünk, már az etap elején szerettük volna bebiztosítani győzelmünket. A 37. minutumban sikerült is megduplázni találataink számát, Nyeste Gergő juttatta a labdát a vonalon túlra. A hátralévő időben elég kapkodóvá vált a játékunk, hibák is becsúsztak, szerencsére ebből nem profitált a Hajdúnánás. Ez nagyban köszönhető Balog Ádámnak, aki lehúzta a rolót, így ahogy ősszel, tavasszal is 2-0-ra nyertünk.
Vármegyei U-13 A-csoport 15. forduló
Hajdúnánás Focisuli – DASE: 0-2 (0-1)
DASE: Balog – Kovács B., Tóth-Gera, Kovács T., Ádám, Farkas, Tóth B., Bartha, Nyeste
Cserék: Lánczi, Mátyás, Rocskó, Lakatos
Edző: Derecskei Ádám
Gólszerzők: Lakatos 24’, Nyeste 37’
Derecskei Ádám: Jól kezdtük a mérkőzést, a gyerekek nagy elánnal vonultak ki a pályára. Kombinatív játékból, egyéni villanásokból akár már a mérkőzés korai szakaszában több gólos előnyre tehettünk volna szert, de rendre elkapkodtuk a kapu előtti lehetőségeinket. A második félidőt ugyanilyen lendülettel kezdtük, amit sikerült is kihasználni, ezt követően viszont voltak alkalmak amikor rendezetlenül, illetve kapkodva futballoztunk, de ennek ellenére is sikerült megtartanunk az előnyünket. Gratulálok a srácoknak, Balog Ádámnak külön szeretnék gratulálni a pályán mutatott teljesítményért! A szülőknek pedig köszönjük támogatást!
