Hajdúnánáson vendégszerepelt a DASE U19-es gárdája szombaton.
Legutóbb a Bestronggal találkozott Hegedűs Györk együttese, tanítványai pedig döntetlennel zárták a városi derbit. A következő fordulóban arra készültek ifistáink, lefékezik a jó formában lévő Hajdúnánást.
A mérkőzéstől azt kapták a kilátogatók, amit várni lehetett, egy brusztolós, kemény focit. Az első játékrészben szabályosan egymásnak estek a csapatok, öröm volt nézni ezt a fajta játékot még akkor is, ha gólt nem láthattak a nánási sportpályára kilátogató szurkolók. Helyzetek mindkét oldalon adódtak, de szünetig érintetlenek maradtak a kapuk.
Fordulás után sem változott a játék képe, lendületesen, támadószellemben futballoztak a felek. A gólcsendet végül Terdik János törte meg, aki szabadrúgásból zörgette meg a hazai hálót. Érett a vezető találat, ugyanis csapatunk alaposan felpörgette játékát. Tíz perc múlva eldőlt a mérkőzés, Nagy Attila a mieink második gólját jegyezte, ezzel csapatunk megnyerte a mérkőzést és újabb pontokkal gyarapította egységei számát.
Megyei I. osztály U-19 7. forduló
Hajdúnánás–DASE 0–2 (0–0)
DASE: Birta, Deák, Vilmányi Rácz (Orsó 66’), Tóth Zs., Mozga (Horváth Á. 75’), Burai (Fésűs 82’), Terdik, Nagy A., Keczán, Palotai
Edző: Hegedűs Györk
Gólszerzők: Terdik 74’, Nagy A. 84’
Hegedűs Györk: Összességében elégedett vagyok a látottakkal, a fiúk jól játszottak, alkalmazkodtak a nehéz talajhoz. Egy jó iramú mérkőzés végén sikerült megnyernünk a párharcot. Gratulálok a csapatnak!
P.I.