Tíz gólig meg sem állt a DVSC-DEAC U16-os leánycsapata, mindenki hozzátette a magáét a Szolnok elleni bajnokin.
A gödöllői kisiklás után nem lehetett más a cél, mint visszatérni a győztes vágányra. A DVSC-DEAC U16-os leányai ragyogóan indították az idényt, az első három mérkőzésükön egyaránt lendületes támadójátékkal jelentkeztek, és bár a gödöllőiek lefékezték őket, a Szolnok ellen esélyesként léptek pályára.
A Mercedes nyolcat, az Eger kilencet lőtt a Tisza-partiaknak, de nem a sorminta miatt jutottunk el tíz gólig, alázatos és odaadó játék kellett a fölényes győzelemhez. Jót tett a csapatnak, hogy hamar megnyugtató előnybe került, Kaszás Hanna gólja után egy perccel Grof-Tisza Emma is megvillant. Sőt, a 13. perc szerencsét hozott Furó Liliánának, aki kisvártatva megszerezte második találatát is, a kettő között Grof-Tisza jutott el dupláig. A labdaszerzések után jöttek a gyors támadások, no meg a helyzetek, így megérdemelten vezettünk öt góllal a szünetben.
Nagy különbség ide vagy oda, elöl és hátul egyaránt jól koncentráltak a lányok a második félidőben. A cserék új lendületet adtak, Szabó Boglárka kétszer is megvillant, Grof-Tisza és Furó pedig ott folytatta, ahol a fordulás előtt abbahagyta. Előbbi három, utóbbi négy gólig jutott, a DVSC-DEAC pedig tízig, vagyis újfent kiszakadt a gólzsák. A derekasan küzdő vendégeknek hétgólos hátrányban sikerült a szépítés, így a végeredmény 10–1 lett, negyedik győzelmünkkel továbbra is az élmezőnyhöz tartozunk a bajnokságban.
MLSZ Leány Regionális U-16 Keleti csoport, 5. forduló
DVSC-DEAC–Szolnoki MÁV UFC 10–1 (5–0)
DVSC-DEAC: Átyim – Péter (Szabó B. 41′), Eszenyi (Elek 41′), Szőke, Grof-Tisza (Kunkli 60′), Mazsu, Furó, Kaszás (Kalina 76′), Pala, Hajdu (Botos 41′), Szávó (Csatári 41′)
Vezetőedző: Fülöp Diána
Gólszerzők: Kaszás 4′, Grof-Tisza 5′, 22′, 54′, Furó 13′, 30′, 73′, 79′, Szabó 53′, 70′
Fülöp Diána: Azt kértem a lányoktól, hogy hamar szerezzünk gólt, hogy nyugodtan tudjunk utána futballozni. Azt hiszem, ez sikerült is. Magasan védekeztünk, hogy már fent labdát tudjunk szerezni. Nagyon sok jó egyéni teljesítményt láttam. Gratulálok a három pont megszerzéséhez a csapatnak!
