Lefékeznék a Mercedest U16-os lányaink

Korosztályos együttesünk az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzését pótolja a szombati szezonzárón.

A szezon végére elkapta a fonalat Nagy Anikó csapata, beérett az elvégzett munka gyümölcse. Lányaink előbb Békéscsabán, 6–3-ra nyerve szerezték meg első győzelmüket, majd a Gyulai Amazonok kiütésével duplázták meg pontjaik számát. A két sikernek köszönhetően nagyot léptünk előre a táblázaton, a 7. helyről várhatjuk az év utolsó meccsét.

Szombaton, szezonzárásként az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzésüket pótolják a mieink, mely játéknapon a Mercedes ellen lépnek pályára. A kecskemétiek, 13 pontjuknak köszönhetően, az előkelő 4. helyről várják a hétvégi párharcot. Meglehetősen gólérzékeny a gárda, hét meccsen 65 alkalommal vették be ellenfeleik kapuját. Legutóbb az Airnergynek gurítottak egy ötöst, így ismét győztesen hagyták el a pályát.

Nehéz mérkőzés vár csapatunkra, de remélhetőleg kitart a lendület és sikerrel veszik az idei utolsó akadályt. A győőzelem édes ízét már kétszer megkóstolhatták lányaink, mely kellő önbizalmat kellett, hogy adjon a társaságnak. Bízunk benne, hogy szombaton összejön a triplázás, s ismét három ponttal gazdagodunk.

Leány regionális U16-os bajnokság, az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés

DVSC-DEAC–Mercedes KLC

11.27. 11:00, DEAC Sportcampus