U17-es csapatunk az első félidőben lezárta a meccset, hatszor vette be a Kincsem kapuját, találatai számát szünet után még kettővel megtoldotta és simán bezsebelte a pontokat.
Dobos Attila tanítványai a hátralévő öt fordulóban nem hibázhatnak, ha a dobogón szeretnék zárni a szezont, de még matematikailag a bajnoki aranyra is van esélyük. Négy pont a lemaradásuk az éllovas Grosicstól, amely gárdával még összemérik erejüket. Ám addig három olyan csapattal találkoznak, akik a mezőny második felében tanyáznak. Elsőként péntek délután a 9. helyen álló Kincsem alakulatát fogadták, mondhatni kötelező volt a győzelem.
Mi kezdtük a mérkőzést és már az első támadásunkból bevettük a kaput: néhány passz után Puskás Patrik ugrott ki, futotta le védőjét és kilőtte a hosszú alsót. Mi domináltunk, nyomás alatt tartottuk ellenfelünket, gyors támadásaink magukban hordozták a veszélyt. Az újabb gólra sem kellett sokat várni, Sámi Balázs a 9. minutumban megzörgette a hálót, majd hat perc elteltével másodjára is beköszönt. Próbált visszajönni a meccsbe a Kincsem, de védelmünk biztosan állt a lábán, ha kellett, a vonalon Tóth Dániel segítette ki társait. A 32. percben Sámi ismét villant és már négy volt közte. A vendégek egy keresztlécen csattant lövéssel jelezték, még nem adták fel, sőt a 38. minutumban szépítettek. De mielőtt elhihették volna, jók lennének egy pontra, a félidő hajrájában előbb Tar Kristóf, majd Sámi tudatosította velük, erre semmi esélyük.
Szünet után is mi diktáltuk a tempót, a nagy meleg ellenére volt dinamikája a játékunknak, szervezettek voltunk, csapatként funkcionáltunk. Szépen járattuk a labdát, gyorsak voltak az átmenetek, néhány átadásból odakerültünk a vendégek tizenhatosához. A 65. percben a csereként pályára lépő Csubák Bence hálálta meg mestere bizalmát és hetedik találatunkat jegyezhette. Még egy gól váratott magára, amely Papp G. Simon révén a 79. minutumban meg is született, így 8-1- lett a vége.
MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet 22. forduló
DEAC – Kincsem SE: 8-1 (6-1)
DEAC: Tóth D. – Balmaz, Miskolci, Molnár, Papp G., Tar, Balogh, Folytán, Sámi (Csubák 46’), Szabó Z. (Drága 46’), Puskás (Majtényi 46’)
Vezetőedző: Dobos Attila
Gólszerzők: Puskás 2’, Sámi 9’, 15’, 32’, 45’, Tar 41’, Csubák 65’, Papp G. 79’
Dobos Attila: Egy kivételével a mezőny második felében álló csapatokkal találkozunk, hoznunk kell a meccseket, hogy tapadjunk az éllovasra. Így is álltunk a mai mérkőzéshez, már az első percekben megszereztük a vezetést, ez megnyugtatott minket. Leginkább a mi akaratunk érvényesült, több támadást is helyzetekkel zártunk le, melyekből szünetig ötöt értékesítettünk. A pihenő alatt azt kértem a fiúktól, továbbra is figyeljünk a védekezésre, lehetőségeinket próbáljuk meg gólra váltani. Kétszer be is találtunk és nagyarányú győzelmet arattunk. Le a kalappal a srácok előtt, maximálisan elégedett vagyok a látottakkal és a hozzáállással.
