Korosztályos lánycsapatunk a Szolnokot fogadta a bajnoki nyitányon.
Lánycsapatunk számára is elérkezett a megmérettetés ideje, szombaton már tétmérkőzésen léptek pályára. A bajnoki nyitányon a Szolnok együttesével találkoztak Nagy Anikó tanítványai, akik már nagyon várták, hogy elkezdődjön a szezon.
Az eső és a vizes fű megnehezítette a csapatok dolgát, ennek ellenére jól kezdtek lányaink, szervezetten, fegyelmezetten futballoztak, partiban voltak ellenfelükkel. Kiegyenlített volt a játék, ám a 12. percben szabadrúgásból betalált a Szolnok. Ez nem törte meg csapatunkat, a folytatásban is bátran, támadó szellemben játszottak, szépen járatták a labdát, pontos passzokkal jutottak el az ellenfél tizenhatosáig. Nem egyszer került veszélybe a kék-fehérek kapja, ám a befejezéseknél rossz döntések születtek. A 32. minutumban Tóth Boglárka révén sikerült ledolgozni a hátrány, de nem örülhettünk sokáig, szinte azonnal jött a válasz, így a szolnokiak várhatták kedvezőbb helyzetből a folytatást.
Szünet után a vendégek átvették a játék irányítását, többet birtokolták a labdát, érvényre tudták juttatni akaratukat. A mieink elég pontatlanul futballoztak, párharcokat veszítettek, hátul több hibát is vétettek. A 68. percben tovább nyílt az olló, majd három minutum elteltével már harmadik találatát jegyezhette a Szolnok. Lányaink próbáltak visszajönni a meccsbe, de már nem sikerült megújulniuk, ám a vendégek sem tudták gyarapítani góljaik számát a hármas sípszóig.
Leány Regionális U-16 NP Keleti csoport 1. forduló
DVSC-DEAC – Szolnoki MÁV: 1-4 (1-2)
DVSC-DEAC: Pótor – Dandé, Hock, Budai, Váradi (Majoros 59’), Kakuk, Tóth B., Papp I., Czene, Kanyuk, Mocsári (Balogh B. 59’)
Edző: Nagy Anikó
Gólszerző: Tóth B. 32’
Nagy Anikó: Jól kezdtük a mérkőzést, az első félidőben betartották a lányok mindazt, amit kértem tőlük, szervezetten, fegyelmezetten futballoztak. Szépen járattuk a labdát, veszélyes támadásokat vezettünk, ám a végjátékoknál rendre rossz döntéseket hoztunk. Ellenfelünk vezető találatára még tudtunk válaszolni, de hátrányba kerültünk a játékrész végére. Szünet után már nem sikerült megismételnünk első félidei teljesítményünket, némi fáradtságot véltem felfedezni a lányokon. Hátul több hibát vétettünk, ezeket pedig kihasználta ellenfelünk. Az első 45 percben látottakkal elégedett vagyok, ha azt a játékot át tudjuk menteni a későbbiekben a második félidőre is, illetve helyzeteinkkel jobban sáfárkodunk, az eredmények is jönni fognak.