Rangadókkal zárul a hét

Tehetségközpontunk országos és regionális bajnokságban szereplő csapatai három nap alatt hét mérkőzésen lépnek pályára.

U19

Négy fordulót teljesítettek már a csapatok a felsőházban, ám Köstner Tamás legényei a mezőnyben egyedüliként még nem szereztek pontot. A SZEOL elleni tizenegy gólos vereség után volt idő rendezni a sorokat, ugyanis hétvégén nem léptek pályára fiataljaink, mivel szabadnaposak voltak. Szombaton városi derbi vár csapatunkra, mely játéknapon a DSI Debrecen alakulata lesz az ellenfél. A kék-sárgák már öt egységet begyűjtöttek, és állnak a táblázaton a 4. helyen. Ősszel kétszer találkoztak ifistáink a sportiskolásokkal, az elsőn 9-1-es vereséget szenvedtek, a második párharcot pedig döntetlenre hozták. Remélhetőleg vezetőedzőnknek sikerült felrázni a társaságot és számunkra jó eredménnyel zárul az összecsapás.

MLSZ Regionális U19 Délkelet Felsőház 6. forduló

DSI Debrecen – DEAC

04.01. 10:00      Oláh Gábor utcai Sportkomplexum

U17

Dobos Attila tanítványai magabiztos győzelmet arattak legutóbb a Szolnok felett, 4-1-re múlták felül a kék-fehéreket. A hét utolsó napján rangadó vár a fiúkra, a REAC alakulatával találkoznak, mely gárda egy hellyel és öt ponttal áll előrébb a táblázaton. Az őszi párharcot csapatunk 4-1-re nyerte hazai pályán, bízunk abban, idegenből is sikerül elhozni mindhárom egységet.

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet 18. forduló

REAC – DEAC

04.02. 13:30      Szántóföld utcai Sporttelep

U16

Gyűjtögeti a pontokat Kertész Tamás együttese, ám az első győzelem még várat magára tavasszal. Az, hogy még nem született meg, a rossz helyzetkihasználás miatt van, ugyanis hiába fociznak jól srácaink, a kapu előtt sorra rossz döntések születnek. Öt meccsen csak egyszer tudtak betalálni, viszont a védekezés dicséretes, a mezőnyben másik két gárdával együtt a legkevesebb gólt kapták. Vasárnap javíthatnak a mérlegen, a Békéscsaba ellen megszülethet az első győzelem, ehhez viszont a jó játéknak hatékonysággal kell párosulnia.

MLSZ Országos U16 C Csoport 6. forduló

DEAC – Békéscsaba

04.02. 11:00      Sportcampus

U15

Pazar sorozatot tudhat magáénak Dobos Attila legénysége, kilenc meccs óta nem találtak legyőzőre, csak az UTE tudott egy pontot elvenni a mieinktől. A lőtt és kapott gólok száma is megsüvegelendő, 24-et szereztek, és csak kétszer zördült meg a hálónk. Szombaton tovább gyarapíthatják egységeik számát fiataljaink, ehhez viszont azt az UDSE-t kellene legyőzni, mely csapattól ősszel háromgólos vereséget szenvedtek. Itt a lehetőség a visszavágásra, ha sikerül átmenteni a jó formát, folytatódhat a sikerszéria.

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 18. forduló

DEAC – UDSE

04.01. 14:00      Sportcampus

U14

Szabó János ifjoncai legutóbb döntetlenre végeztek riválisukkal, a 17. fordulóban a Monor elleni találkozó 1-1-es eredménnyel zárult. Pénteken újabb rangadó vár csapatunkra, mely játéknapon a Békéscsaba ellen lépnek pályára srácaink. A lila-fehérek ugyanannyi pontot gyűjtöttek eddig, míg a mieink, ám egy hellyel megelőzik együttesünket. Ha mint ősszel, ezúttal is sikerülne legyőzni a viharsarkiakat, meg is előzhetnénk őket.

MLSZ Országos U14 Alap csoport Kelet 18. forduló

DEAC – Békéscsaba

03.31. 13:00      Sportcampus

U13 -12

Bajnoki sorozatban vitézkedő két legfiatalabb korosztályunk a Nyíregyháza csapataival találkozik szombaton. Eddig két-két alkalommal mérték össze erejüket srácaink a szabolcsiakkal, felemás a mérleg. Balla Imre és Urbin Péter tanítványai egy győzelem mellett egy vereséget könyvelhettek el. A párharcok tehát döntetlenre állnak, remélhetőleg csapataink felé billen a mérleg nyelve a 19. fordulóban.

MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 19. forduló

DEAC – Nyíregyháza

04.01. 12:00      Sportcampus

MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 19. forduló

DEAC – Nyíregyháza

04.01. 10:00      Sportcampus