A DASE megyei U19-es csapata a 24. fordulóban a Berettyóújfalu együttesét fogadta a Böszörményi úti Campuson.
Sorban jönnek a dobogós ellenfelek, az éllovas Hajdúböszörmény után a 3. helyen álló BUSE csapatával találkoztak ifistáink. A kék-fehéreket sikerült megszorongatni, így abban bíztunk a Berettyó-partiakkal is partiban lesznek a fiúk. Hegedűs Györk megbetegedett – ezúton is kívánunk trénerünknek jobbulást – helyette ezen a mérkőzésen Kovács Miklós irányította csapatunkat.
Nem indult jól a mérkőzés, a 4. percben egy bedobást követően helyzetbe kerültek a vendégek, amit ki is használtak. Csapatunk játéka nem volt az igazi, ebben a periódusban a piros-feketék irányítottak, birtokolták inkább a labdát. Közeledve az első félórához, megduplázódott a hátrány, egy szöglet után a BUSE másodjára is betalált. Ez ébresztőleg hatott, srácaink összekapták magukat, átvették a játék irányítását, veszélyes támadásokat vezettek. Ha kicsit pontosabbak a befejezéseknél, el is tüntethették volna a különbséget a gólok számában a játékrész végére.
Szünet után is csapatunk dominált, többször is veszélyben forgott a Berettyó kapuja, ám a szépítő találat nem akart megszületni. A 73. percben végre megzördült a vendégek hálója: Burai Csanád ment el a jobb oldalon, majd lőtte ki a hosszút. Ám az egyenlítés helyett ismét kettőre nőtt a különbség, ellenfelünk kihasználva egy hibát, megszerezte harmadik találatát. A 86. minutumban Sike Ferdinánd végezhetett el egy büntetőt és nem is hibázott. Bár már kevés idő volt hátra, megcsillant a remény, hogy egy pontot itthon tudnak tartani fiataljaink. Erre meg is lett volna a lehetőség, de az eredmény már nem változott, a BUSE elvitte mindhárom egységet.
A következő fordulóban jön a harmadik dobogón álló csapat, fiataljaink a Monostorpályival csapnak össze.
Megyei I. osztály U-19 24. forduló
DASE – BUSE: 2-3 (0-2)
DASE: Birta – Horváth Á. (Mozga 59’), Huszti (Házi 70’), Sike, Bíró (Fazekas 79’), Rácz (Razzak 46’), Burai, Bikki, Terdik, Nagy A., Keczán
Megbízott edző: Kovács Miklós
Gólszerzők: Burai 73’, Sike 86’
Kovács Miklós: Az első félidő derekára kétgólos hátrányba kerültünk, ezt követően viszont átvettük a játék irányítását, akár egyenlíthettünk volna, de kimaradtak a helyzetek. Szünet után sikerült szépítenünk, ám egy egyéni hibát kihasznált ellenfelünk. Büntetőből ismét zárkóztunk, a végén le is dolgozhattuk volna hátrányunkat, de nem tudtunk élni az adódó lehetőséggel. A fiúk lelkesek voltak, az első félidő közepétől rendben volt a játék, legalább egy döntetlenre rászolgáltunk volna.
