A DEAC ificsapata könnyedén fektette két vállra a kiesőzónában tanyázó Egyek alakulatát a vármegyei U19-es bajnokság 24. fordulójában.
Könnyednek tűnő mérkőzés várt Kozma László tanítványaira, ugyanis szombaton az utolsó előtti helyen álló Egyeket látták vendégül. A piros-feketék az első körben sem tudták megnehezíteni fiataljaink dolgát, hasonló összecsapásra számítottunk ezúttal is.
Nagy elánnal kezdtünk, amint útjára indult a labda magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, beszorítottuk ellenfelünket a tizenhatosa el. Nem is bírták sokáig a nyomást, a 7. percben már kapituláltak. Hatalmas fölényben voltunk, állandó veszélyben volt a vendégek kapuja, csak idő kérdése volt, mikor törnek meg megint. Az első félidő derekánál többször megzörgettük a kaput, a 21. percnél már 4-0 állt az eredményjelzőn. A 36. minutumban változott a gólok száma, bevittük az ötödiket is, ám lényegében első támadásából szépített az Egyek szünet előtt.
Fordulás után is mi domináltunk, a nagy előny birtokában sem vettünk vissza a tempóból és a második félidő elején kétszer is mattoltuk ellenfelünk védelmét. A vendégek ismét eljutottak a kapunkig és be is vették, ám erre a gólra megint kettővel válaszoltunk. A 69. percben újra kozmetikázott az eredményen az Egyek, de ezzel el is lőtték összes puskaporukat. Még két találat váratott magára, ezt négy minutum alatt bevittük és végül 11-3-ra diadalmaskodtunk.
Vármegyei I. osztályú U-19 24. forduló
DEAC – Egyeki SBSE: 11-3 (5-1)
DEAC: Lévai – Bartók, Bora (Pindicska 46’), Lengyel, Kállai (Berki 46’), Kiss M., Vadon, Kerekes, Gáll, Vass (Gáll 46’), Kovács
Edző: Kozma László
Gólszerzők: Kiss M. 7’, 13’, 36’, Kállai 19’, Bora 21’, Bartók 51’, Berki 53’, 67’, Kerekes 68’, Pindicska 76’, Vadon 80’
Kozma László: Nagyon egyoldalú volt a mérkőzés, ellenfelünk elvétve lépte csak át a felezővonalat, háromszor azonban bevették a kapunkat, gólokat ajándékoztunk nekik. Domináltunk, az történt a pályán, amit mi akartunk, nagy kedvvel játszottunk, és magabiztosan nyertünk. U16-os fiatalok is voltak a keretben, akik jó teljesítményt nyújtottak, de mindenki kivette a részét a győzelemből, gratulálok a srácoknak.
