Szabó János: Azt látom, a srácok akarnak fejlődni

Szabó János az elmúlt szezonban még a Sportiskola korosztályos csapatánál tevékenykedett, nyártól viszont a DEAC Labdarúgó Tehetségközpont edzői gárdáját erősíti.

„Benczik Zsolt, a tehetségközpont szakmai vezetője felkért, hogy vállaljak szerepet a DEAC utánpótlásában. Ugyanakkor a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola is számított rám, Makray Balázs és Kozma Mihály felvázolt számomra egy jövőképet. Hosszas gondolkozás után végül az egyetemi klub ajánlatát fogadtam el, úgy éreztem, olyan új impulzusok érhetnek, melyek a szakmai fejlődésemet szolgálják. Nagy köszönettel tartozok Sportiskola vezetésének, szép éveket töltöttem el az egyesületnél” – fogalmazott a váltással kapcsolatban a szakember.

Az U13-as csapat is elkezdte a felkészülést, egy hete már zajlanak az edzések, a gyermekek pedig dacolva a hőséggel, becsületesen végzik a feladatokat.

„Az első napok az ismerkedés jegyében teltek, de már az érdemi munkáé a főszerep. A játékosok egy hosszabb nyári szünetet követően tértek vissza, így most az a legfontosabb feladat, hogy megfelelő fizikális állapotba hozzuk őket. Bár látszott rajtuk a fáradtság, kellemesen megleptek, nagyon ügyesen mozogtak. Azt látom, a srácok akarnak fejlődni, szeretnének tanulni és ez megkönnyíti a munkát. Bő kerettel dolgozunk, de szeretnénk minél hamarabb véglegesíteni a létszámot. Molnár Bálint kollégám segíti a munkám, aki az előző szezonban irányította a csapatot, és stabil alapokat fektetett le. Sok labdás foglalkozást, kiscsoportos játékot tervezünk, mozgáskoordinációs gyakorlatokkal vegyítve, illetve a technikai képzésnek és csapatrészek összehangolására is nagy figyelmet szentelünk. A felkészülési programban edzőmérkőzések is szerepelnek, melyek közül az elsőt már le is játszottuk, pénteken 4–1-re nyertünk a Balmazújváros ellen. A felkészülés végén akkor lennék elégedett, ha kialakulna egy olyan keret, melyet nyugodt szívvel küldhetnék pályára a bajnokságban. Azon leszünk, hogy a srácok minél jobban elsajátítsák az edzéseken gyakoroltakat, de nem sietünk, apránként rakjuk össze a kirakós darabjait. Egy erős regionális bajnokságban fogunk indulni, ahol elsődlegesen nem az eredmény fog számítani, hanem az, hogy megfelelő ütemben fejlődjenek a gyerekek” – zárta mondandóját Szabó János.