A DASE U14-es csapata vasárnap délelőtt domináns futballal fektette két vállra a Hajdúhadház együttesét.
Molnár Máté legénysége előző héten döntetlennel zárta párharcát, de továbbra sem talált legyőzőre, nem érdemtelenül vezetik a tabellát. Ifjoncaink célja nem is lehetett más, mint megőrizni a veretlenséget és hazai pályán begyűjteni az újabb pontokat.
Már a középkezdés után bátor támadófutballal rukkoltunk elő, védekezésre kényszerítettük ellenfelünket. Tudatosan építkeztünk, ha elveszítettük a labdát, hamar visszaszereztük, akcióink pedig magukban hordozták a veszélyt. 20 percig bírták a nyomást a vendégek, ekkor Kecskés Huba bevette kapujukat, majd négy minutum elteltével Deák Levente duplázta meg előnyünket. Elvétve jött ki a szorításból ellenfelünk, a 38. minutumban el is jutottak a kapunkig és meg is zörgették a hálónkat, így minimális fórral mehettünk pihenőre.
Szünet után is mi domináltunk, agresszív játékunknak nem találta ellenszerét a Hajdúhadház. Több helyzetet is kidolgoztunk, de harmadik gólunk még váratott magára. Az 56. percben viszont megszületett, Kecskés második találatát jegyezhette. Nem lassítottunk, ennek eredménye, hogy a 64. minutumban Kiss Tamás is beköszönt, beállítva a 4-1-es végeredményt.
Vármegyei U-14 A 17. forduló
DASE – Hajdúhadházi FK: 4-1 (2-0)
DASE: Molnár – Kecskés, Kiss T., Buri, Balogh, Farkas, Fésűs, Tarr, Deák
Cserék: Ujvárosi, Jurácsik, Fehér, Dénes, Basa
Edző: Molnár Máté
Gólszerzők: Kecskés 20’, 56’, Deák 24’, Kiss T. 64’
Molnár Máté: Az egész meccsen jól játszottunk, szépen felépített támadásokat vezettünk, helyzeteinkből viszont csak négyet értékesítettünk, e téren maradt bennem hiányérzet. Nagyon tetszett a küzdőszellem, a harciasság, bátran felvállaltuk a párharcokat, ütköztünk, szereltünk. Több játékos új poszton is kipróbálhatta magát, ahol megállták a helyüket. Nagyon pozitívan értékelem a mai játékot és a győzelmet, gratulálok a srácoknak a jó teljesítményhez.
