Színvonalas meccsen egy pont

Kétszer került hátrányba U16-os alakulatunk, ám mindkétszer sikerült egyenlíteni, így döntetlennel zárult az Ikarus elleni mérkőzés.

Egerben nem termett babér Rácsai Lajos fiataljai számára, 3-1-es vereséggel tértek haza a bajnoki nyitányon a hevesi fővárosból. A 2. forduló sem ígérkezett könnyűnek, ugyanis a nagyarányú győzelemmel indító Ikarus érkezett a Sportcampusra.

Már a középkezdés után megszerezhettük volna a vezetést, egy az egyben vezethettük a kapusra a labdát, de hibáztunk ziccerben. A hatalmas helyzet után kiegyenlített volt a játék, felváltva vezettek támadásokat a csapatok, ám a védelmek mindkét oldalon tették a dolgukat. A 23. percben kontráztak a fővárosiak, mi hibáztunk hátul és hátrányba kerültünk. Nem estünk össze, három minutum elteltével Kozma Balázs ugratta ki Komódi Ferencet, aki eltüntette a különbséget. Sajnos hamar jött a válasz, félórához érve ismét bizonytalanok voltunk hátul és megint vezettek a piros-kékek, így előnyből várhatták a második félidőt.

Szünet után mi próbáltuk ledolgozni hátrányunkat, a vendégek pedig bebiztosítani győzelmüket, mindkét csapat sikerrel járhatott volna, ám kimaradtak a helyzetek. A 60. percben viszont mi örülhettünk, Csanálosi Balázs villant és egyenlített. A hátralévő időben inkább a kőkemény párharcok jellemezték a mérkőzést, ment az adok kapok. Mindkét fél javára eldőlhetett volna a párharc, ám a hármas sípszóig a gólok száma nem változott, így megosztoztunk a pontokon az Ikarus alakulatával.

MLSZ Regionális U16 Kiemelt Kelet 2. forduló

DEAC – Ikarus BSE: 2-2 (1-2)

DEAC: Rizán – Kozma Be. (Hegedűs 46’), Komódi, Nagy Á. (Kiss S. 57’), Lukács (Gulyás 86’), Toka, Kozma Ba. (Nagy A. 69’), Juhász (Csanálosi 57’), Borbély, Bodolai (Faragó 69’), Bakó

Vezetőedző: Rácsai Lajos

Gólszerzők: Komódi 26’, Csanálosi 60’

Rácsai Lajos: Egy színvonalas mérkőzést játszottunk, két jó csapat találkozott egymással. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, ellenfelünk nagyarányú győzelemmel kezdte a bajnokságot. De abszolút partiban voltunk velük, sőt az első percben megszerezhettük volna a vezetést. Kiegyenlített volt a játék, ám első hibánkért büntetett az Ikarus, de hamar ledolgoztuk hátrányunkat. Hátul megint bizonytalanok voltunk és megint bevette kapunkat ellenfelünk. Szünet után mindkét oldalon voltak helyzetek, szerencsére csak mi találtunk be. Talán mi voltunk közelebb a győzelemhez, de ma meg kellett elégednünk egy ponttal. Pozitívan értékelem a látottakat, tudtunk egymásért küzdeni, a hozzáállással elégedett voltam. Ellenfelünk egyik játékosa súlyos sérülést szenvedett, a csapat nevében mielőbbi felépülést kívánok neki.