Továbbra is érintetlen a hálónk

Újabb bajnokit hoztak le kapott gól nélkül U19-es fiataljaink, a kiváló csapatmunka három pontot ért a kecskeméti Mercedes otthonában.

Megtaláltuk a féket a Mercedesen – három pont lett a jutalma. A valóságban persze ennél jóval nehezebb dolga volt U19-es csapatunknak a kecskemétiek otthonában, de az a szervezett, fegyelmezett és tudatos játék, amely az Ikarus elleni nyitányon győzelmet ért, ezúttal is eredményre vezetett.

Dávid Tamás alakulata kezdeményezően lépett fel idegenben, többet birtokolta a labdát, lendületes támadásokból veszélyeztetett. A fölény gyorsan eredményre vezetett, Oláh Márk a 9. percben vezetéshez juttatta a mieinket. A hazaiak is próbálkoztak becsülettel, de a párharcok többségéből a debreceni fiatalok jöttek ki jobban, ennek köszönhetően uralták a középpályát. Nem lehetett panasz a mezőnyben mutatott játékra, ám a helyzetkihasználás akadozott, így a második félidőre is maradtak izgalmak.

Továbbra is a DEAC elképzelései szerint zajlottak az események a pályán, ugyanakkor félő volt, hogy egy gyors kontrából elszaladnak a kecskemétiek. Szerencsére jól zárt a retesz, a második mérkőzésüket is kapott gól nélkül hozták le a srácok, ami az ellenfelek játékerejét ismerve nem kis fegyvertény. A slusszpoént Bartha Attila szolgáltatta, a 78. percben eldőlt a mérkőzés, 2–0-s sikerrel zártuk a kecskeméti túrát. Két kör után négy csapat hibátlan a mezőnyben, ezek egyike a DEAC korosztályos együttese.

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Kelet, 2. forduló

Mercedes KLC–DEAC 0–2 (0–1)

DEAC: Tóth D. (Stankovics 46′) – Rónai (Bári 46′), Bartha (Volvár 81′), Balogh N., Sallai, Puskás P. (Fórizs 69′), Patai Á. (Kulcsár B. 81′), Berki, Miskolci, Boga (Kristóf Zs. 78′), Oláh (Szabó N. 46′)

Vezetőedző: Dávid Tamás

Gólszerző: Oláh 9′, Bartha 78′

Dávid Tamás: A kezdő sípszó után azonnal magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és nem is engedtük ki a kezünkből. Az egész mérkőzésen mi domináltunk, a párharcok többségét megnyertük, sok helyzetet alakítottunk ki, labdabirtoklásban is a hazai csapat fölé kerekedtünk. Ez félidőnként egy-egy gólban megmutatkozott. A legfontosabb, hogy igazi csapatmunkával, alázattal és kapott gól nélkül, magabiztosan hoztuk el a három pontot. Némi hiányérzet azért maradt bennünk, a helyzetkihasználásunkon van még mit csiszolni, de remek az út, amin elindultunk, dolgozunk tovább. Hajrá, DEAC!