Túl a 10. fordulón

Április 5-én tehetségközpontunk három korosztálya a Kiemelt Bozsik torna 10. fordulóját teljesítette.

Szabó János, Molnár Bálint és Mester Norbert gyerekei ezúttal a kisvárdai Bozsik tornán léptek pályára és mérték össze erejüket többek között akadémiai szintet képviselő csapatokkal. A házigazdák mellett a DVSC LA, Nyíregyháza, FILO SE, Hajdúszoboszló ellen léptek pályára ifjoncaink.

U11

-Az első két találkozón remek felfogásban játszottak a gyerekek, kezdeményezőek és kombinatívak voltak, sok lehetőséget teremtve egymásnak, igaz az első mérkőzésünkön még pontatlanok voltunk a befejezéseknél, de a jó erőkből álló FILO ellen már nagyobb arányban használtuk ki a helyzeteinket. Pozitív volt számomra az is, hogy a visszarendezésünk most jóval gyorsabb és fegyelmezettebb volt, mint a legutóbb tornánkon. A városi riválisunk dolgát nem igazán tudtuk megnehezíteni, bátortalanok voltunk ezúttal, a párharcokat rendre elveszítettük és nagyon kevés támadást voltunk képesek végig vinni, így a kapujukra nem igazán jelentettünk veszélyt. A hazaiak ellen már egy kiegyenlítettebb összecsapást hozott, a fizikálisan erős ellenfelünk ellen is sokszor alulmaradtunk a párharcokban, de a labdát most huzamosabb ideig tudtuk birtokolni, és több helyzetet is kialakítottunk, sajnos ők jobban sáfárkodtak a lehetőségeikkel. Az utolsó meccsen szinte végig a mi akaratunk érvényesült, érzésem szerint a szűk egygólos győzelem nem igazán tükrözte a játék valós képét. Összességében ismét elégedett voltam a gyerekek hozzáállásával és inkább pozitív képet mutatott a játékunk, de a komolyabb riválisaink ellen nagyobb hittel és párharcerősebben kell pályára lépnünk. Gratulálok a csapatnak, Bubinak a külön elismeréséhez – összegzett Szabó János

Eredmények

DEAC – Hajdúszoboszló: 1-1

FILO SE – DEAC: 0-4

DVSC LA – DEAC: 3-0

Várda LA – DEAC: 2-0

Nyíregyháza – DEAC: 1-2

DEAC U11: Gyulai Dániel, Birizdó Balázs, Mosolygó Bence, Nagy Gábor, Szabó Simon, Tóth Milán, Sándor Illés, Barkó Márton, Vaszkó Márton, Fedor Dániel, Veres Benett, Zolnai-Tóth Nándor, Szabó Zalán, Bényei Gréta

Vezetőedző: Szabó János

U10

-Az időjárás sajnos nem volt a legkedvezőbb – a hűvös, kellemetlen körülmények próbára tették a gyerekeket – ennek ellenére pozitív felfogással érkeztünk, és egy stresszmentes, jó hangulatú napot szerettünk volna eltölteni Kisvárdán. Az utóbbi hetekben kissé görcsösnek éreztem a csapatot, ezért ezen a tornán különösen nagy hangsúlyt fektettünk a pozitív gondolkodásra és arra, hogy a gyerekek felszabadultan játsszanak. Egy oldottabb, nyugodtabb légkört igyekeztünk teremteni, és örömmel láttam, hogy ez sikerült is. A torna során nem az eredmények voltak az elsődlegesek, hanem az, hogy tanítványaim örömüket leljék a játékban. A cél az volt, hogy mindenki élvezze a futballt, bátran vállalja fel az egyéni megoldásokat, és mosollyal az arcán játsszon. Örömmel mondhatom, hogy ez nagyrészt sikerült is: sok mosolyt, lelkesedést és jó megoldásokat láthattunk a pályán. Bár voltak hullámvölgyek és fáradtabb pillanatok, a csapat végig próbálta megvalósítani a kért játékstílust, és ami a legfontosabb – jól érezte magát a pályán. Hiszem, hogy mindenkinek a teljesítménye nagyrészt a saját hozzáállásán múlik, és a futballt a mentalitás nagyon nagyban befolyásolja. Külön gratulálok Bencze Péternek, aki a mai napon a legjobb teljesítményt nyújtotta a csapatunkból! Dolgozunk tovább és hétvégén hazai környezetben folytatjuk a Bozsik szereplésünket. Köszönjük a szülők biztatását és azt, hogy elkísérték a srácokat. Hajrá DEAC! – fogalmazott Molnár Bálint

Eredmények

DEAC – Hajdúszoboszló: 6-1

DEAC – FILO SE: 0-1

DEAC – DVSC LA: 0-3

DEAC – Várda LA: 0-3

DEAC – Nyíregyháza: 3-0

DEAC U10: Koós Domonkos, Kozma Konor, Kozák Norbert, Som Noel, Szatmári Dávid, Horváth Előd, Czentye Benedek, Bencze Pèter, Herman Péter, Kovács Zsombor, Mézes László, Kecskés Patrik, Patai Benett

Vezetőedző: Molnár Bálint

U9

Szerencsére a jó formánk tovább tart. A játékosok az első négy mérkőzésen a játék minden elemében kimagaslót mutattak. Az ellenfelekhez képest jobban akartuk a győzelmet, kevés hibával alkalmazták a technikai elemeket, az alapelveket végig betartva, bátran és kezdeményezően fociztak. Hétre-hétre látható az önbizalmuk növekedése, ami párhuzamosan a pályán mutatott teljesítménnyel együtt fejlődik. Az utolsó mérkőzésre már mentálisan elfáradtak a gyerekek, de a hozzáállásukat dicséri, hogy így is végig törekedtek a győzelemre. Természetesen, minden alkalommal elhangzik, hogy nem az eredmény a fontos, de a labdarúgás elkerülhetetlen része lesz a jövőben számukra is. Örülök, hogy az utóbbi hetekben sok pozitív élményt szereztek a gyerekek maguknak, a szülőknek és nekem is. Dolgozunk tovább, hogy minél több ilyen örömteli emléket gyűjthessünk. Hajrá DEAC! – értékelt Mester Norbert

Eredmények

DEAC – Hajdúszoboszló: 3-0

DEAC – FILO SE: 10-0

DEAC – DVSC LA: 4-1

DEAC – Várda LA 4-1

DEAC – Nyíregyháza: 2-1

DEAC U9: Szőke András, Matkó Noel, Baja Árpád, Arman Levente, Tajti Tibor, Orbán Kende, Bernát Tibor, Székely Zétény, Szőke Dávid

Vezetőedző: Mester Norbert