Néhány centiméteren múlott a gólja

A bravúr sajnos elmaradt a listavezető szombathelyiek ellen.

A DEAC férfi futsalosai csütörtök este lejátszották első hazai mérkőzésüket a felsőházban: a Haladás látogatott a DESOK-ba. Voltak ígéretes lehetőségeink, főként az első játékrészben, de sajnos a sikeres befejezések elmaradtak. A Vas megyeiek hálóőre, Alasztics Marcell kiváló formában védett, ráadásul még a kapufa is velük volt a lövéseinknél. A találkozó 0-5-ös végeredménnyel zárult, de nincs miért szégyenkeznie Elek Gergő legénységének, hiszen tisztes helytállást mutatott be a bajnokesélyes ellen.

Berecz Rafael is pazar megmozdulásokat mutatott be, találata néhány centiméteren múlott.

“Próbáltam a játékomat felépíteni a mérkőzés során, az elején egyszerűbb passzokkal kezdtem, később meg úgy jött ki, hogy sarokkal tettem magam elé a labdát. Abban a helyzetben ezt a megoldást láttam jónak, így bevállaltam, szerencsére sikerült kiviteleznem. Az időkérés során a mesterrel megbeszéltük, hogy felejtsük el az eredményt, támadjuk le őket, és kapott gól nélkül hozzuk le a hátralévő perceket. Igyekeztünk, hogy szépíteni tudjunk, az utolsó percekben rúgott kapufát nagyon sajnálom, bennem maradt a gól. Éreztem, hogy jól szálltam be a játékba, dicsértek a többiek is, legközelebb remélem, hogy eredményes leszek” – értékelt Berecz.

A Debreceni Egyetem csapata a következő bajnokiján a Berettyóújfalu otthonában vendégeskedik, a meccset március 21-én rendezik meg.

Szentandrássy László