Bizakodva várjuk a Loki elleni városi rangadót

A DEAC futballistái az NB II második fordulójában a DVSC csapatával találkoznak, a meccset a Nagyerdei Stadionban rendezik szerdán 17 órától. Spitzmüller István abban reménykedik, hogy a derbit sokan tekintik meg a helyszínen.

A Loki július végén nem tudta két vállra fektetni a Paksot, az 1-1-es döntetlen után pedig eldőlt, hogy a gárda huszonhét év után elbúcsúzik az élvonaltól. A piros-fehér drukkerek abban bíznak, hogy szeretett csapatuk csak retúrjegyet váltott a másodosztályba. Az erősítéseket figyelembe véve (többek között Varga József, Korhut Mihály és Tischler Patrik csatlakozott a kerethez) a DVSC a mezőny egyik legerősebb egyletének számít. Kondás Elemér legénysége az első fordulóban a Budaörsöt fektette két vállra, a három pontot jelentő gólt Szatmári Csaba szerezte a 83. percben.

A Debreceni Egyetem csapatában rengeteg olyan játékos van, aki kötődik szerdai ellenfelünkhöz. Spitzmüller István például hét, sikerekben bővelkedő esztendőt húzott le a DVSC-ben, a rutinos középpályás 2007 és 2014 között négy-négy bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett.

“Rengeteget köszönhetek a Lokinak, ott váltam profi futballistává. Nem szoktam rangsorolni a sikereket, mindegyiknek megvan a különlegessége – kezdte a beszélgetést a 34 éves futballista, aki ezt követően rátért a soron következő bajnokira. – A DVSC-t nem véletlenül tartják a bajnokság egyik favoritjának, minőségi labdarúgókkal állapodott meg a vezetőség. Ettől függetlenül nekünk a saját játékunkra kell koncentrálnunk, a stabil védekezés mellett az ellenfél kapuja előtt is igyekszünk veszélyt teremteni. Bízom benne, hogy sok szurkoló látogat ki a Nagyerdei Stadionba. Több ezer néző előtt pályára lépni mindig motiválóan hat a csapatokra, úgy vélem, ilyen miliőben nem is lehet elfáradni. A Soroksár ellen sajnos nem jött össze a pontszerzés (Lipcsei Péter tanítványai 1-0-ra diadalmaskodtak vasárnap – a szerk.), de ezen már nem szabad rágódni” – mutatott rá Spitzmüller.

Szabó Kornélnak sem kell kiselőadást tartani a DVSC-ről: a 19 esztendős védőt a Loki adta kölcsön a DEAC-nak. Szabó már az előző idényben is bontogatta a szárnyait csapatunkban, az NB III-ban hét meccsen jutott szóhoz, a soroksári idénynyitón pedig Belényesi Csabával alkotta a hátsó alakzat tengelyét.

“Nagyon örülök, hogy a szakmai stáb bizalmat szavazott nekem a hétvégén, így debütálhattam az NB II-ben. Belényesi Csabival nemrég óta játszunk együtt, ám megfelelő az összhang közöttünk, jól kiegészítjük egymást. Örültem, hogy a DEAC-hoz kerültem, a srácok szerencsére hamar befogadtak, és az utóbbi hónapokban sokat fejlődtem. Stabil tagja akarok lenni a kezdőnek, de tisztában vagyok azzal, hogy ehhez sokat kell dolgoznom. Ha Balogh Pál szerdán ismét számít rám, a lehető legtöbbet szeretném kihozni magamból. A DVSC elleni mérkőzés kiváló lehetőséget kínál arra, hogy bebizonyítsuk, mire is vagyunk képesek. Ellenfelünk erős keretet épített, Tischler Patrik rutinos játékos, rá figyelnünk kell, de többek között Sós Bence, Szécsi Márk vagy Bárány Donát szintén bármikor helyzetbe tud kerülni. Minden bizonnyal nem fogunk unatkozni hátul, de állunk elébe a kihívásnak!” – nyilatkozta Szabó.

A tervek szerint a kezdőrúgást a DEAC részéről Temesvári Miklós, a DVSC részéről pedig dr. Puskás Lajos végzi el. Érdekesség, hogy mindketten részt vettek azon az 1961-es bajnokin, amelyet a DEAC 1-0-ra nyert meg.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az érdeklődőknek érdemes elővételben megváltaniuk a belépőt a DEAC-DVSC ütközetre. A jegyvásárlásról minden információt itt!

NB II, 2. forduló
DEAC-DVSC
2020. 08. 05. (szerda) 17.00, Nagyerdei Stadion