Mindkét arcunkat megmutattuk

Az első félidőben nagyszerűen játszott és gólt szerzett U13-as csapatunk, ám a folytatásban jobbnak bizonyult a Nyíregyháza.

Különleges mérkőzés volt a szombati U13-as csapatunk vezetőedzőjének, Balla Imrének, aki a Nyíregyháza elleni rangadó napján ünnepelte 50. születésnapján. A szakemberrel a jeles ünnep alkalmából hosszabb interjút készítettünk, amely ide kattintva elolvasható.

A srácok szerették volna bravúrral megajándékozni mesterüket, példaértékű hozzáállással léptek pályára a Szpari otthonában. Az első két negyedben a játék minden elemében pariban voltunk az esélyesebb szabolcsiakkal, megnyertük a párharcokat, jól járattuk a labdát. Hátul úgy zárt a retesz, ahogy kell, elöl pedig a helyzetekből jött a gól is, a 35. percben Szabó Zalán iratkozott fel az eredményjelzőre. Egyáltalán nem volt érdemtelen a mieink vezetése, de a Nyíregyháza már a második szakasz végén jelezte, hogy nem hagyja annyiban a dolgot.

A harmadik negyedre ennek szellemében jött ki a házigazda: jelentősen megváltozott a játék képe, a rivális került fölénybe. Gyorsan érkezett az egyenlítő találat, majd itt is, ott is adódtak lehetőségek, de sokáig nem billent el a mérleg nyelve. Lélektanilag rosszkor kaptunk újabb gólt, ami új lendületet adott a Szparinak, a záró szakaszban sorjáztak a hazai helyzetek. Növendékeink küzdöttek becsülettel, de olykor kihagyott a koncentráció, így a Nyíregyháza hátrányból fordítva 4–1-re megnyerte a bajnokit.

MLSZ Országos U13 Észak-Kelet, 8. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC–DEAC 4–1 (0–0, 0–1, 2–0, 2–0)

DEAC: Deák – Braun, Fedor, Szabó Z., Nagy G., Kiss L., Zolnai-Tóth, Birizdó, Váradi

Cserék: Rohács, Gajdos, Bagdán, Szabó S., Tóth M.

Vezetőedző: Balla Imre

Gólszerző: Szabó Z. 35′

Balla Imre: A mérkőzés első felében egyenrangú partnerei voltunk a Nyíregyházának. Az edzéseken gyakorolt elemeket sikerült megvalósítanunk, több párharcot is nyertünk, és ebben az időszakban gólt is tudtunk szerezni. A csapat játékával és hozzáállásával ekkor elégedett voltam. A mérkőzés második felében azonban a Nyíregyháza kiegyenlített, ezt követően pedig jelentősen megváltozott a játék képe. Az ellenfelünk lendületesebbé vált, átvette az irányítást, mi pedig jóval kevesebb párharcot nyertünk, és játékban is elmaradtunk az első félidőben mutatott teljesítményünktől. Ennek következtében újabb gólokat kaptunk. Úgy gondolom, hogy nagyobb koncentrációval és figyelemmel a mérkőzés második felében is jobb teljesítményre lettünk volna képesek. A mai találkozó ismét megmutatta, hogy egy mérkőzésen belül nem engedhetünk meg magunknak ekkora hullámvölgyeket. A csapat mindkét arcát megmutatta, a jövőben pedig azon kell dolgoznunk, hogy a mérkőzés teljes időtartama alatt kiegyensúlyozottabb, határozottabb és nagyobb intenzitású játékra legyünk képesek.