Tehetségközpontunk edzője, Balla Imre, aki jelenleg az U13-as csapatot irányítja, ma ünnepli 50. születésnapját. Trénerünk többek között elmondta, számára a labdarúgás szenvedély, célja, hogy minél több fiatalt neveljen ki a felnőttfutball számára. Kiváló munkáját nyáron vetetőink is elismerték, ő lett az +Év edzője”. 

Focinyelven szólva számodra elkezdődött a második félidő, hiszen ma töltötted be az ötvenet. Hogy érzed magad?

Köszönöm, jól vagyok, nincs okom panaszra, jól alakult az életem, van egy csodálatos feleségem, és egy csodálatos lányom, a labdarúgásban dolgozhatok, úgyhogy maximálisan elégedett vagyok. Az, hogy ott lehetek a pályán és taníthatom a fiataloknak a futball tudományát, mindig plusz erőt ad nekem. Az ötven egyébként is csak egy szám, fontosabb, hogy hogyan érzi magát az ember és én fiatalnak érzem magam, úgy vélem, a helyemen vagyok.

Az öt évtizedből mennyit töltöttél a sportban?

Nagyon sokat. Gyerekként megszerettem a labdarúgást, bár egyesületi szinten elég későn, 12 évesen kezdtem el focizni. Rövid ideig a DSI-ben rúgtam a bőrt, majd a sajnos már megszűnt Debreceni Kinizsinél futballoztam. Kiváló volt a közösség, ahogy a DEAC-nál, ott is egy nagy családot alkottunk, csak kisebbet. Az eltöltött évek alatt a sport által rengeteg barátot szereztem, akiket ma is barátaimnak mondhatok. Volt egy törés a pályafutásomban, nehezen épültem fel egy bokasérülésből, mivel abban az időben más szinten volt a rehabilitáció, lényegében magamat kellett újra felépítenem. Sajnos a sérülések később sem kerültek el, volt egy időszak, amikor szögre is akasztottam a csukát, de visszatértem és 2004-ben a DEAC-hoz igazoltam. 2015-ig játszottam fekete-fehér szerelésben, de továbbra is bajlódtam a lábammal, majd ebben az évben csapattársam invitálására jelentkeztem edzőképzésre. Szinte azonnal tudatosult bennem, megtaláltam az utamat, az edzői szakma az én hivatásom, amit azóta is nagyon szeretek. Folyamatosan képzem magam, szeretnék mindig jobb lenni és tudásomat átadni a gyerekeknek. Ma is olyan lendülettel dolgozom, mint a kezdetekben, nagyon szeretek a fiatalokkal foglalkozni. Jó érzéssel tölt el, amikor látom ahogy fejlődnek a srácok, napról napra többet tudnak a labdarúgásról. Mindig azt mondom nekik, ha mindazt, amit tanulunk az edzéseken, fel tudják vinni a pályára, az már előrelépés. Minden meccs előtt azt kérem tőlük, mindig nyújtsák a maximumot, ha ezt megvalósítják, az eredmény már másodlagos.

Hol jobb lenni, az oldalvonalon belül, vagy kívül?

Most azt mondom, hogy a vonalon kívül, de ott van bennem a vágy, hogy szeretnék még a pályán lenni, milyen jó lenne még játékosként meccselni, ennek a szenvedélynek azonban már csak edzői focin hódolhatok. A labdarúgás számomra szenvedély, ettől senki nem tud eltántorítani, játékosként arra törekedtem, hogy a maximumot nyújtsam, mint ahogy most edzőként is erre törekszem.

Nem hiányzik, hogy felnőttcsapatot irányíts?

Volt lehetőségem kipróbálni magam a felnőttfutballban, Katona László mellett pályaedzőként dolgoztam a megye egyes csapatnál, ami kiváló a tapasztalatszerzési lehetőség volt számomra. Azt vallom, ebben a szakmában az a legjobb, ha segítőként kezdődik a pályafutás. Sokat tanulhattam, Laci mellett ki tudtam teljesedni, de úgy érzem, az utánpótlás-nevelés közelebb áll hozzám. Ám ezzel nem azt akarom mondani, hogy soha nem irányítanék felnőttcsapatot.

Nyáron rangos elismerést vehettél át, téged választottak az év edzőjének…

Ez a díj kiváló visszajelzés számomra, hogy jó úton járok, bár nem számítottam arra, hogy ezúttal én kapom meg. Nagyon jó szakemberek dolgoznak tehetségközpontunknál, azt gondolom, kollégáim közül bárki átvehette volna ezt az elismerést. Volt egy nagyon jó korosztályom, mindent elértünk, amit célként kitűztünk magunk elé, le a kalappal a gyerekek előtt, ez a díj az ő érdemük is. Ráadásul egy nem mindennapi mérkőzésen került sor az elismerés átadására, ugyanis aznap rendezték a DEAC – Ferencváros Magyar Kupa-összecsapást és a díj mellett én végezhettem el a kezdőrúgást a második félidőben, ami örök emlék marad számomra.

A sport szeretetét örökölte lányod?

Édesapám mondata jut eszembe, aki azt mondta, ne miatta legyek focista, hanem magam miatt. Soha nem erőltettem rá a lányomra, hogy mit sportoljon, maga választotta a vívást. Az alapokat a Békessy Béla Vívó Klubban sajátította el, majd a DEAC-hoz került, Dávid Lászlótól tanulta tovább a pengeforgatást. De idővel végleg letette a kardot, a sporttól azonban nem szakadt el, a rendszeres mozgás élete része maradt, minden másnap konditerembe jár.

Az edzői munka sok lemondással jár, van, mikor kicsit háttérbe szorul a család…

Szerencsés embernek mondhatom magam, feleségem partner, mindenben támogat. Szezonban, felkészülési időszakban háttérbe szorulnak a családi programok, hiszen hétvégén bajnoki mérkőzések vannak. Ezúton is szeretném megköszönni páromnak, hogy mindezt megértéssel fogadja.

Mik a terveid a „B-oldalon”?

Ha úgy folytatódna, mint az első ötven, akkor nagyon boldog lennék. Tervben van, hogy újra aktivizálom magam a sportban: rendszeresen mozgok, futok, teniszezek, esetleg focizok kispályán, mert úgy érzem, a szervezetemnek szüksége van erre. Edzőként célom, hogy minél több játékost neveljek ki a felnőtt futball számára, hiszen ez a legnagyobb siker egy utánpótlásban dolgozó szakembernek.

Elégedett vagy az első ötvennel?

Elégedett vagyok, van egy nagyon szép családom, sok barátom, a labdarúgásban dolgozhatok, és tagja vagyok a DEAC remek közösségének. Amin változtatnék, az a tanulás, amit ha újrakezdhetném, sokkal komolyabban vennék. Nem rendelném alá a sportnak, mivel fontos, hogy több lábon álljon az ember.

Mit üzennél a fiataloknak, miért a DEAC-ot válasszák?

Egy kiváló közösségbe jönnek, tehetségközpontunkban minden feltétel adott a fejlődésükhöz, a Debreceni Egyetemen egy életpályamodell is rendelkezésükre áll. Egyesületünknél is megvalósíthatják álmaikat, szintet is tudnak lépni, a tehetséges gyerekek a DVSC akadémiáján folytathatják a labdarúgóvá válás útját.

Mit is mondhatnánk zárásként: Köszönjük Imre áldozatos munkádat, boldog születésnapot kívánunk és további sikereket a második félidőben!