Üveges Katalin a Dehir.hu oldalnak adott interjút. A játékos-edző azt mondja, Debrecenben megérkezett oda, ahol mindig is lenni szeretett volna lenni. A másodosztályból indulva vezette a csúcsig a csapatát.

Jó szezonja van a debreceni csapatsportágaknak, hiszen a DVSC NB I-be jutása mellett, a DVSC Schaeffler női kézilabda csapata ezüstérmes lett a Magyar Kupában, a DEAC hokisai kupagyőztesek lettek, az egyetemi klub női futsalosai pedig duplázni tudtak a bajnoki cím és a Magyar Kupa elnyerésével. Ennek a sikertörténetnek a kulcsfigurája Üveges Katalin, aki úgy érzi, meg is telepedett már a cívisvárosban.

Dehir: Volt valami családi indíttatása a focihoz?

Üveges Katalin: Igen, mert édesapám és a bátyám is focizott. Már óvodás koromtól is csak a labda érdekelt, az összes szabadidőmet fiúk között töltöttem, néha a legrosszabb pályákon. Otthon, Gádoroson egyetlen lányként játszottak a fiúk között. Tulajdonképpen nem is én választottam a futballt, hanem az választott engem, pedig kézilabdáztam és zongoráztam is. De döntenem kellett. És csinálom, már 22 éve.

Dehir: Milyen volt akkortájt nagyon fiatal lányként futballozni?

Ü. K.: Őrület volt. Gimnazistaként a foci miatt folyamatosan rohangáltam Szeged, Szentes és Kiskunfélegyháza között. Aztán a fővárosba mentem, ott több csapatban szerepeltem, majd kipróbáltam a légiós életet is.

Dehir: És milyen volt?

Ü. K.: Élménygazdag. Az olaszországi szereplésem meghatározó lett egész pályafutásomra nézve. Nagyon büszke vagyok arra, hogy mi voltunk két játékostársammal együtt az első magyar női futsalosok külföldön. Tulajdonképpen mi ágyaztunk meg az utánunk jövőknek, később sok mindenkinek tudtunk segíteni a kijutásban.

Dehir: Itáliában jöttek a sikerek is.

Ü. K.: Terni városát soha nem fogom elfelejteni, hiszen az első évemben bajnokcsapat tagja tudtam lenni. Pedig nem ment minden könnyen. Az első csapatomból, a Lancianoból eljöttem, mert eggyel több légiós volt ott, mint ahány játszhatott volna. Mikor kiderült, hogy távozni akarok, 14 csapattól kaptam ajánlatot. A Ternana-t választottam, és ez nagyon jó döntés volt – nem csak anyagilag.

Dehir: Hanem szakmailag is?

Ü. K.: Egyértelműen. Pedig ott sem indult könnyen az életem, mert az edző nem kedvelt, alig játszatott. De őt kirúgták és az utódjával szinte megtáltosodott a csapat, és én is. A Lazio ellen végül a döntőt is megnyertük, olasz bajnok lettem, gólt lőttem a fináléban. Tiszta őrület volt utána. Elmondták nekem, hogy a városnak 44 éve nem volt bajnokcsapata semmilyen sportágban. Hajnalig tartott a fieszta.

Dehir: Ezzel együtt már a debreceni élete előtt is tetemes volt az eredménylistája.

Ü. K.: Tényleg sok minden van már mögöttem. Voltam például magyar bajnok a Szentes csapatával, Magyar Kupa győztesnek is mondhatom magam. Tizennyolc éves koromban alakult meg a magyar női futsal válogatott, ahová azonnal meghívtak Voltam gólkirálynő is az első osztályban.

A teljes interjú itt olvasható.