Mint arról már korábban beszámoltunk, életének 76. évében elhunyt Mező Sándor, a DEAC család egyik meghatározó alakja.

A gondolataim elkalandoznak, a tekintetem fátyolos…Immáron sokadjára ütögetem a törlés gombot a billentyűzeten, mivel nehéz rólad múlt időben írni. Próbálok értelmes mondatokat összetenni, de ez jelenleg nem a legegyszerűbb feladat. Azt mondják az okosak, hogy az idő minden sebre a legjobb gyógyír. Nos, én még ezt nem igazán érzem, és abban biztos vagyok, hogy évek múlva is azt mondjuk majd, hogy nagy űrt hagytál magad után.

Amikor először megláttalak, már sejtettem, hogy olyan ember vagy, akinek mindenkihez van egy-két kedves szava, ami ebben a felgyorsult és önközpontú világban ritka kincsnek számít. Aztán elkezdtünk beszélgetni, és kiderült, hogy ezúttal jó volt a megérzésem. Az sem meglepő, hogy kis túlzással a debreceni futball összes szereplője ismert téged, hiszen közvetlen személyiségednek hála mindenkinek elnyerted a szimpátiáját.

Egyből felajánlottad, hogy nyugodtan tegezzelek. Az igazat megvallva először nehezen ment az átváltás, pedig nem is értem ennek az okát, hiszen áradt belőled az életerő, és jóval fiatalosabb voltál, mint amit a korod suggalt volna. Aztán amíg futballistáink az adott ellenfelet próbálták legyűrni a zöld gyepen, te és a barátaid régi történetekkel szórakoztattátok a körülöttetek állókat. Most már bevallhatom (bár már tudom, hogy késő…), hogy ezek a vicces sztorik gyakran jobban lekötötték a figyelmemet, mint az adott meccs. Aztán a nagy sztorizgatás során olykor arról is lemaradtam, hogy ki szerezte a gólunkat, de ekkor egyből segítettél. Külön meg kell jegyeznem, hogy a legnagyobb kavarodásban is mindig meg tudtad nevezni, hogy melyik játékosunk talált be.

Hiányozni fogsz, de abban biztos vagyok, hogy fentről ugyanúgy fogod nézni a fiúk teljesítményét, csak sajnos már én nem hallgathatom az anekdotáidat…

Isten veled, Sanyi bácsi!