Remete László szerint a Debreceni Egyetem alakulata kiegyensúlyozott teljesítménnyel kellemetlen pillanatot okozhat a fővárosiaknak.
Egy újoncnál általában a biztos bennmaradást szokták megcélozni. Az Extraligába feljutó Kistext ebből a szempontból “kilóg a sorból”, hiszen a nyáron az igazolásoknak köszönhetően eléggé megacélosodott, így jóval vérmesebb reményei lehetnek. A fővárosiak a bajnokságot a Kecskemét elleni szoros vereséggel nyitották, majd az előző körben a MAFC otthonában csikarták ki a győzelmet. A DEAC férfi röplabdázói vasárnap délután hazai környezetben fogadják Weczera Csaba tanítványait.
“Valóban kiválóan erősített az ellenfelünk, elég csak Reffattira vagy Makarovra gondolni. Úgy vélem, még a játékosok talán nem csiszolódtak annyira össze, ezt bizonyítja, hogy elég ingadozó a produkciójuk, ebből pedig profitálhatunk. Persze olyan kvalitású röplabdázók lesznek a másik oldalon, akik ha remek napot fognak ki, akkor gyakorlatilag feltartóztathatatlanok. Amennyiben stabil teljesítménnyel rukkolunk elő, reális esélyt látok a pontszerzésre. Sajnos még mindig vannak hiányzóink, így nem lesz teljes a keretünk. A Dunaújváros legyőzése önbizalmat adhat nekünk, de azzal tisztában vagyunk, hogy most sokkal nehezebb kihívás előtt állunk” – nyilatkozta Remete László.

27 éves játékosunkat az előző szezonban az ág is húzta, hiszen elkapta a koronavírust, valamint egy vállsérülés miatt alig tudott a csapat a rendelkezésére állni.
“A Kecskeméttel vívott meccsen egy blokknál fájdult meg a vállam. Eléggé nehezen viseltem ezt az időszakot, sajnos a felépülésem sem olyan ütemben zajlott, ahogy reméltem. Jelenleg azt gondolom, hogy nyolcvan százalékos állapotban vagyok. Végig tudok játszani egy teljes mérkőzést, bár egy ötszettes találkozó végén eléggé elfáradok” – fogalmazott Remete.
A DEAC-Kistext mérkőzést a szurkolók ingyen tekinhetik meg a DESOK-ban.
Extraliga 3. forduló
DEAC-Kistext
2021. 10. 31. (vasárnap) 17:00, DESOK
Fotók: Kovács Anikó
