Agráros fiataljaink végig uralták a mérkőzést, s ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet arattak a 10. forduló szombati játéknapján.
Ki-ki mérkőzés várt Hegedűs Györk csapatára, ugyanis 7. helyen álló együttesünk a 8. pozícióban lévő Derecske ellen lépett pályára. Nagy volt a tét, hiszen egy győzelemmel leszakíthattuk volna riválisainkat, illetve feljebb léphettünk volna a tabellán, zárkózva a középmezőny elejéhez.
Kiélezett meccset vártunk, de már az elején látszott, hogy csapatunk jobb játékerőt képvisel, mint a Derecske, srácaink lendületesen, támadószellemben, nagy kedvvel futballoztak. Fölényünk eredményességgel párosult, Borbély Előd előbb a 10., majd a 23. percben kétszer is bevette ellenfelünk kapuját. A helyzetek számát nézve ebben a félidőben akár le is zárhattuk volna a meccset, de így sem lehettünk elégedetlenek.
Szünet után sem változott a játék képe, a mieink érvényesítették akaratukat, nem egyszer beszorítva a vendégeket kapujuk elé. Riválisunk erejéből egy-egy kontrára, távoli lövésre futotta, de kapusunknak alig-alig kellett játékba avatkoznia. Nem úgy a derecskei hálóőrnek, akinek eszén azért Elek Zsombor kétszer is túljárt, mint ahogy Magyar Dániel is, kialakítva ezzel az 5–0-s végeredményt. Szép volt, srácok!
Megyei U14-es bajnokság, 10. forduló
DASE–Derecskei LSE 5–0 (2–0)
DASE: Nagy Attila, Magyar, Borbély, Szigeti, Nagy Antal, Pindicska, Palercsik, Birki, Ivánka
Cserék: Ördög, Lonsták, Dan, Bryan, Elek
Edző: Hegedűs Györk
Gólszerzők: Borbély (10., 23.), Elek (41., 54.), Magyar (58.)
Hegedűs Györk: Sikerült átmenteni a múlt heti jó formát, nagyon jól játszottunk, végig mi irányítottuk a mérkőzést. Már az első félidőben megnyugtató előnyre tettünk szert, a helyzeteink alapján akár le is zárhattuk volna a meccset. A második félidő elején azonban bebiztosítottuk a győzelmünket, teljesen megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot. Maximálisan elégedett vagyok a srácokkal, annak pedig külön örülök, hogy azok, akik most mutatkoztak be ebben a korosztályban, hozzá tudtak tenni a játékhoz. Ezt a győzelmet Kristóf Zsombornak szeretnénk ajánlani, aki a tegnapi edzésen eltörte a csuklóját. Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki!
