A hétfői Erste Liga fordulóval kapcsolatban egy dolgot biztosra vehetünk: a mieink jóval nehezebb ellenféllel kerülnek szembe, mint a Titánok voltak.
A Gyergyói HK komoly ambíciókkal vágott neki az idei szezonnak és a tervszerű csapatépítésnek köszönhetően, ennek sportszakmai alapjai is rendelkezésre állnak. Az erdélyi együttes sokat erősödött az elmúlt idényhez képest, bővében vannak az olyan felkészültségű játékosoknak, akik képesek mérkőzéseket eldönteni. Az egyetemisták legutóbb november legelején találkoztak a gyergyószentmiklósi alakulattal. Voltaképpen a második és a harmadik harmadban elég volt egy néhány másodperces áramkimaradás, hogy számunkra kedvező állásból elveszítsük a találkozót. 3-1-es vezetésünknél jött el a 28. játékperc, amikor Orbán Brance és Chris Bodo háromszor találtak be 22 másodperc leforgása alatt, majd a 48. percben Császár és Vincze 11 másodperc alatt hozzátettek még kettőt. Ismerve György József vezetőedző végtelenül aprólékos és mélyreható felkészítési módszereit, joggal bízhatunk abban, hogy ezentúl nem lesz részünk hasonló, megrendítő „élményben”. Kérdésünkre válaszolva a szakvezető elmondta, hogy a keretben minden játékosunk egészséges és harcra kész. Változatlanul négy sorral fogunk játszani és elsősorban a saját játékunkra kívánunk koncentrálni. Ez a taktika az utóbbi meccseken többször is eredményt hozott, nincs okunk feltételezni, hogy ezúttal másképpen működik. Egyébként is, a Gyergyó roppant erős és veszélyes, ámde koránt sem verhetetlen együttes. November 20-án otthonukban kaptak ki MAC HKB-től, a múlt szombaton pedig a Jegesmedvéktől, pedig az utóbbiaknak sem ment valami jól a hoki a közelmúltban. A miskolci fellépésük tanulságai között azért megjegyezhetjük, hogy az emberhátrányos egységeik nem voltak valami hatékonyak. Egy szó, mint száz, nekik is vannak gyengébb pontjaik, nem szabad és nem is fogunk tőlük megijedni!
Összességében szeretnénk egy izgalmas meccset játszani, kiszolgálni a közönséget és küzdeni az első pillanattól az utolsóig! Kérjük a tisztelt szurkolókat, hogy töltsék tele a lelátókat és buzdítsák a kedvenceiket hangos szóval! Az otthon maradóknak ismételten felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy az Erste Liga TV a találkozót élőben közvetíti.
December 6-ára való tekintettel érkezik majd a Mikulás is és a harmadközi szünetekben játékokkal várja az érdeklődőket. Valamennyi gyermekkorú szurkolónk csomagra számíthat a DEAC Mikulásától!
2021.12.05. 18.00 Debreceni Jégcsarnok
EL 121
DEAC – Gyergyói HK
=MK=
