A Debreceni Egyetem alakulata három szettben diadalmaskodott.
A DEAC női röplabdázói az alapszakasz utolsó fordulójában a KISTEXT csapatát fogadták a DESOK-ban. Kuszkó Zsolt vezetőedző most sem volt könnyű helyzetben a sok hiányzó miatt, végül kilenc játékos alkotta a keretünket vasárnap este. A nehézségek ellenére esélyesként várhattuk a bajnokit, hiszen az ellenfél korábban mindegyik meccsét elbukta a mostani idényben az NB II E-csoportjában.
Esélyeshez méltóan indítottuk a találkozót, az első szettet tizennégy perc alatt tudtuk behúzni. A második játszma még egyoldalúbb lett, a vendégek erejéből mindössze hét pontra futotta. A harmadik felvonás volt a legizgalmasabb, de a debreceni drukkereknek ekkor sem kellett lerágniuk a körmüket. Hajdu Annáék negyvenhét minutum alatt lerendezték ezt a találkozót.
A bajnokság első szakaszát a második helyen zártuk, tizennégy fellépésünkből tizenegyet megnyertünk, emellett háromszor kikaptunk. Az eredményeinknek köszönhetően a felsőházban folytathatjuk a szereplésünket.
NB II E-csoport 14. forduló
DEAC-KISTEXT 3:0 (25:9, 25:7, 25:13)
Az alapszakasz végeredménye:

Fotó: Papp Attila
