Szombati nagyüzem

Az országos és regionális bajnokságban szereplő csapataink közül négy idegenben, három pedig hazai környezetben lép pályára hétvégén.

U19

Legidősebb korosztályunk hozta a kötelezőt és az előző fordulóban legyőzte a sereghajtó Nyírábrányt, így biztosította 2. helyét a táblázaton. Még van esély a bajnoki címre, ám ehhez az éllovas Tarpának botlania kellene, akkor az utolsó játéknapon ki-ki meccset lehetne játszani a szabolcsiakkal. Ám addig sikerrel kell venni a köztes akadályokat, mint ahogy a hétvégi rangadót is. Szombaton ugyanis csapatunk a 3. helyen álló Sényő otthonába látogat. Bár még beérhetik a mieinket, ám erre kevés az esélyük, a 11 pontos hátrányukat már szinte lehetetlen ledolgozniuk. Az esélyek fiataljaink mellett szólnak, annak ellenére, hogy idegenben lépnek pályára, az, hogy játékerőben jobbak ellenfelüknél, ősszel is megmutatkozott, akkor négy góllal múlták felül a szabolcsiakat. Hasonló eredmény várható szombaton is, sőt kellenek a pontok, hogy életben maradjon a remény a bajnoki címre.

MLSZ regionális U19, Észak-Kelet, 19. forduló

Sényő–DEAC

05.07. 10:00, Sényő Sporttelep

U17

A Csenger elleni vereséggel lényegében kiszállt a bajnoki címért folytatott versenyfutásból Urbin Péter csapata, bár matematikailag még van esély odaérni az első helyre, gyakorlatilag viszont ennek lehetősége minimálisra csökkent. A dobogó második foka lehet már csak a cél, mely az utolsó fordulóban, a Tarpa elleni meccsen dőlhet el, ám előtte szombaton a Sényő otthonából kell elhozni a három pontot. Ez nem tűnik megoldhatatlan feladatnak, mint ahogy ősszel sem volt az, akkor 8-1-re győzték le fiataljaink a szabolcsiakat. Hasonló eredményre számítunk most is, ezzel feledtetheti el csapatunk előző heti botlását.

MLSZ regionális U17, Észak-Kelet, 19. forduló

Sényő–DEAC

05.07. 12:00, Sényő Sporttelep

U16

Hatalmas bravúrt hajtottak végre előző héten Mester Norbert legényei, ugyanis 3–1-re legyőzték a jóval esélyesebb, 2. helyen álló Soroksárt. Ezzel a sikerrel megszilárdították helyüket a középmezőnyben, a 7. helyről várhatják a bajnoki hajrát. Már csak három forduló van hátra az idei sorozatból, még kilenc pontot lehet gyűjteni, szerencsés esetben ennyi egységgel az ötödik pozícióig lehet előre lépni. Ehhez viszont sikerrel kell venni az akadályokat, melyek közül szombaton lehet teljesíteni az elsőt. Ezen a játéknapon Putnokon, a Sajóvölgye otthonában lép pályára csapatunk. Novemberben elvitték Debrecenből a pontokat a piros-kékek, van tehát miért visszavágni, ha a Soroksár elleni teljesítményt meg tudják ismételni fiaink, ez sikerülhet is.

MLSZ regionális U16, Kiemelt Kelet, 23. forduló

Sajóvölgye–DEAC

05.07. 11:00, Putnok, Elek Ákos Utánpótlás Központ

U15

Bár vereséget szenvedtek Kovács Krisztián legényei Zalaegerszegen, ám ha helyzeteikkel jobban sáfárkodnak, ponttal, akár pontokkal térhettek volna haza előző héten idegenből. A következő játéknapon komoly kihívás vár fiataljainkra, ugyanis a 3. helyen álló Ikarus otthonában lépnek pályára. A fővárosiaknak még matematikailag van esélye feljebb lépni a dobogón, de nagy valószínűséggel a harmadik fokán zárják majd a bajnokságot. Papíron vendéglátóink a párharc esélyesei, ám csapatunk idén már többször bizonyította, a legjobbakkal is képes felvenni a versenyt. Így volt ez az Ikarussal való őszi találkozáskor is, mely meccsen egy pontot begyűjtöttek fiataljaink. Erre most is megvan az esély, ám ehhez az adódó lehetőségekkel élni kell, határozottabbnak kell lenni a kapu előtt.

MLSZ országos U15, Alap csoport, 21. forduló

Ikarus–DEAC

05.07. 12:00, Ikarus BSE Sporttelep

U14

Takács Tamás alakulata fordulatos mérkőzésen döntetlenre végzett az előzetesen esélyesebbnek tartott Békéscsabával az előző fordulóban. A következő játéknapon keleti rangadó vár fiataljainkra, ugyanis szombat délelőtt a Nyíregyháza ellen lépnek pályára. A szabolcsiak a 4. helyről várják a hétvégi párharcot, még nem tettek le arról, hogy a dobogón zárják az idei sorozatot. A mieink stabilan tartják pozíciójukat a középmezőnyben, ám egy huszáros hajrával még feljebb léphetnek a táblázaton.

Novemberben már megütköztek srácaink a Nyíregyházával, mely mérkőzésen Barna Szabolcs duplájával sikerült nyerni egygólos hátrányból. Ezúttal is kiélezett párharcra lehet számítani, ám látva csapatunk jó formáját, szervezett, fegyelmezett játékát, jó eséllyel mindhárom pontot begyűjthetik a Takács-tanítványok.

MLSZ országos U14, Alap csoport, 23. forduló

DEAC–Nyíregyháza

05.07. 10:00, DEAC Sportcampus

U13

A jó erőkből álló Eger legyőzése után könnyebb feladat vár a következő fordulóban Szabó János együttesére, ugyanis szombaton azt a Salgótarjánt fogadják, mely csapatot az idei sorozatban kétszer is felülmúltak. Októberben hét, decemberben kilenc gólt rúgtak srácaink a Nógrád megyeieknek, hasonló eredményre számítunk ezúttal is hétvégén a Sportcampuson.

MLSZ országos U13, Észak-Kelet, 23. forduló

DEAC–SBTC

05.07. 14:00, DEAC Sportcampus

U12

Ahogy az idősebb, úgy a fiatalabb korosztályunk is hazai környezetben lép pályára szombaton, mely játéknapon a salgótarjáni fiatalokat fogadják a Sportcampuson. Az idei szezonban már kétszer mérkőztek meg srácaink a Nógrád megyei gárdával, mindkétszer győztesen hagyták el a pályát Balla Imre tanítványai. Imponáló gólkülönbséggel nyerték ifjoncaink ezeket a meccseket, összesen 28 alkalommal vették be a Salgótarján kapuját, amely alakulat eddig az összes mérkőzését elveszítette. Csapatunk jobb játékerőt képvisel ellenfelénél, így minden esély megvan arra, hogy srácaink örülhetnek a találkozó végén.

MLSZ országos U12, Észak-Kelet, 23. forduló

DEAC–SBTC

05.07. 12:00, DEAC Sportcampus

Írta: KZT