A szezon egyik legjobb játékával nyertek fiataljaink a fővárosban, akik a születésnapját ünneplő, ám sérülés miatt hiányzó társuknak, Vékony Zsombornak ajánlották a győzelmet.
Komoly próbatétel előtt álltak szombat délben fiataljaink, ugyanis Kovács Krisztián tanítványai a 3. helyen álló Ikarus otthonában léptek pályára. Előzetesen a fővárosiak voltak a mérkőzés esélyesei, ám csapatunk már többször bizonyította a szezonban, hogy a legjobbakkal is képes felvenni a versenyt.
Csapatunk alaposan meglepte a házigazdákat, ugyanis a Kovács-tanítványok lendületes, támadófutballal rukkoltak elő a kezdő sípszót követően. Már az első percekben lehetett érezni, ma bravúr van születőben, fiataljaink érvényre juttatva akaratukat, nyomás alá helyezték ellenfelüket. Szépen járt lábról-lábra a labda, többször sikerült megbontani az Ikarus védelmét, levegőben lógott a vezető találat. Erre a 22. percig kellett várni, Dudás Gergő villanása után előnybe került csapatunk. A folytatásban is a mieink domináltak, srácaink szemre tetszetősen futballoztak, állandó veszélyt jelentettek a fővárosi kapura. A szünetig hátralévő időben azonban már nem született újabb találat, maradt az egygólos előny.
Fordulás után sem változott a játék képe, a mieink ellenállhatatlanul, nagy kedvvel futballoztak, szinte az történt a pályán, amit fiataljaink akartak. A fölény az 59. percben meg is hozta eredményét: Bora Péter bolondította meg a védőket, a harmadik csel után középre passzolt az érkező Pásztor Györgynek, aki nem hibázott, megduplázta csapatunk előnyét. Nem sokra rá ismét a mieink örülhettek, egy kapu előtti kavarodás végén Kozma Bence juttatta a játékszert a hálóba. A hazaiak próbáltak visszajönni a meccsbe, ám védelmünk tökéletesen működött, minden kísérletet meghiúsítottak srácaink. Az utolsó percben azért betalált az Ikarus, ám ezzel csak kozmetikázták a végeredményt. Csapatunk nagyszerű teljesítményt nyújtott az egész mérkőzésen, a fiúk véghez vitték a bravúrt, teljesen megérdemelten győzték le a fővárosiakat. Szép volt, srácok!
MLSZ országos U15, Alap csoport, 21. forduló
Ikarus BSE–DEAC 1–3 (0–1)
DEAC: Dobó – Dudás (Botos, 50.), Papp G., Kelemen, Szilágyi (Kozma, 50.), Bora, Pásztor (Kovács K., 70.), Hajdú (Balogh O., 65.), Ari, Pál. Grecskó
Vezetőedző: Kovács Krisztián
Gólszerzők: Dudás (22.), Pásztor (59.), Kozma (64.)
Kovács Krisztián: Kissé zaklatottan indult a napunk, kedvezőtlenek voltak az előjelek, így tartottam ettől a mérkőzéstől, de a fiúk alaposan rám cáfoltak. Nem túlzok, ha azt mondom, fantasztikus teljesítményt nyújtottak, szó szerint lefocizták az ellenfelet. Hetek óta benne volt a csapatban a kiugró eredmény, jól futballoztunk a korábbi meccseken, megvoltak a helyzeteink. Ezúttal eredményességgel is párosult a jó játék, szervezettek voltunk, csapatként funkcionáltunk, birtokoltuk a labdát, megnyertük a párharcokat, higgadtak voltunk, az adódó lehetőségeket gólokra váltottuk. Bora Peti és Dudás Gergő extra teljesítményt nyújtott, de mindenki maximumon teljesített. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, ezekért a pillanatokért éri meg dolgozni. Gratulálok a srácoknak a szép játékhoz és a győzelemhez!
