Korosztályos együttesünk kétgólos győzelmet aratott a Hajdúnánás felett, így már biztosan aranyérmes a megyei bajnokságban.
Egyetlen győzelem hiányzott ahhoz, hogy a DASE veretlenül listavezető U16-os csapata bebiztosítsa elsőségét a megyei bajnokságban, ugyanakkor szombaton korántsem várt könnyű feladat fiataljainkra, ugyanis a dobogós helyen álló Hajdúnánás érkezett a Sportcampusra. A nánásiak szervezett védekezésével már ősszel is meggyűlt a bajunk, akkor nagy csatában hoztuk el a három pontot, s ezúttal sem adta ingyen az egységeket a rivális.
Köstner Tamás alakulata már az első félidőben fölényben futballozott, ekkor azonban még nem sikerült feltörnünk a nánási reteszt. Hiába birtokoltuk többet a labdát, alakítottunk ki helyzeteket, a vendégek védelmén nem találtuk a rést. A szünet után azonban fokozta a nyomást korosztályos együttesünk, az 53. percben pedig megtört a jég, Orsó Árpád járt túl Cséki Ármin eszén. A folytatásban növelhettünk volna előnyünket, de a helyzetek sokáig kimaradtak, ugyanakkor a hajrában Orsó ismét beköszönt, így korosztályos együttesünk kétgólos győzelmet aratott a Hajdúnánás felett.
Mindez azt is jelentette, hogy két fordulóval a bajnokság vége előtt nyolc pontra növeltük előnyünket a második Téglással szemben, ami már behozhatatlan, így a DASE U16-os csapata megnyerte a megyei bajnokságot. Szép volt, fiúk, gratulálunk!
Megyei U16-os bajnokság, 20. forduló
DASE–Hajdúnánás FK 2–0 (0–0)
DASE: Birta – Ujvári (Szűcs D., 75.), Huszti (Palotai, a szünetben), Orsó, Terdik, Tóth Zs., Kovács I. (Ficsor, 70.), Burai, Bikki, Hermann (Rácz, a szünetben), Fésüs
Edző: Köstner Tamás
Gólszerző: Orsó (53., 90.)
Köstner Tamás: Először is szívből gratulálok a csapatomnak, nagyon boldogok vagyunk, hogy bajnoki címet szereztünk! A helyzetkihasználásunkkal a mai mérkőzésen sem voltam maradéktalanul elégedett, de a győzelmünk nem forgott veszélyben, szervezetten védekeztünk és kevés lehetőséget engedélyeztünk a nánásiaknak. A hátralévő mérkőzéseken is a maximumra törekszünk, szeretnénk veretlenül zárni a bajnokságot.
