Megnehezítették a bajnok dolgát U19-eseink

Csapatunk sokáig bírta a nyomást, ám a második félidőben a szabolcsi fölény gólokban is megmutatkozott, így pont nélkül tértünk haza a Tarpa otthonából.

Rangadóval zárták Dobos Attila tanítványai az idei sorozatot, akik kedden délután a listavezető, makulátlan mérleggel rendelkező és már bajnoknak mondható Tarpa otthonában léptek pályára. Csapatunk biztos ezüstérmesként várhatta a hétközi mérkőzést, mely 90 percnek azzal a céllal vágtak neki fiataljaink, hogy megnehezítik a szabolcsiak dolgát, esetleg meg is lepik ellenfelüket.

A hazaiak már az első perctől bizonyították, nem véletlenül lettek bajnokok ebben a korosztályban, ahogy kezdetét vette a mérkőzés, nyomás alá helyezték csapatunkat. Beszorultunk a saját védőharmadunkba, ám jól zártuk a területeket, így a szabolcsiak mélységi indításokkal próbáltak védelmünk mögé kerülni. Srácaink viszont egymást kisegítve blokkolták ezeket a próbálkozásokat, ennek ellenére azért voltak helyzetei a Tarpának, ám minden igyekezetük ellenére szünetig nem tudták bevenni Urbán Gergely kapuját.

A játék képe a második félidőben sem változott, a hazaiak érvényesítették akaratukat, csapatunk meg leginkább a védekezéssel volt elfoglalva. De továbbra is jól álltuk a sarat, ám a 65. percben megtört a jég, fölényét gólra váltotta a szabolcsi gárda. A vezetés megszerzése után sem vettek vissza a tempóból a piros-fehérek, szerették volna bebiztosítani győzelmüket, ám ez csak a mérkőzés hajrájában sikerült nekik. Csapatunk így kétgólos vereséget szenvedett a bajnoktól, de a fiúk minden dicséretet megérdemelnek, hősiesen küzdöttek az első perctől az utolsóig.

MLSZ Regionális U19 Észak-Kelet 22. forduló

Tarpa – DEAC: 2-0 (0-0)

DEAC: Urbán – Varga B., Kovács M., Csorvási, Kiss M., Czakó, Al-Rubaye, Nagy-Pál (Kövér 46’), Vilmányi, Karika, Varsányi

Vezetőedző: Dobos Attila

Dobos Attila: A mezőny legjobb csapatával találkoztunk a szezonzárón, nem véletlenül lettek veretlenül bajnokok, amihez gratulálok a Tarpának. Az egész mérkőzésen nagy nyomást helyezett ránk ellenfelünk, de sokáig álltuk a sarat, hősiesen védekeztünk. Próbáltunk kijönni a szorításból, támadásokat vezettünk, bár komoly helyzetig nem jutottunk, lehetőségeink azért adódtak. Fölényét végül gólokra váltotta a Tarpa és megnyerte a mérkőzést, ám nincs okunk szégyenkezni, emelt fővel jöhettünk le a pályáról. Gratulálok a csapatnak az egész éves jó teljesítményért és a bajnoki ezüstéremért, büszkék lehetnek magukra a srácok!

KZT