Fájó vereséggel indítottak ifistáink

A szezonnyitón, a Balmazújváros vendégségében a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat.

A DEAC megyei ifjúsági együttese pénteken délután a Balmazújváros otthonában vágott neki a 2022/2023-as szezonnak.

A mieink remekül kezdtek, rögtön helyzetekig jutottak, azonban nem tudtak élni a lehetőségeikkel. A hazaiak alig lépték át a felezővonalat, ám a 26. percben egy gyors támadás végén mégis megszerezték a vezetést. Együttesünk a szünetig többször is válaszolhatott volna, de nem jött össze az egyenlítés, így a fordulás után próbálkozhattak fiaink.

A második félidőben is domináltunk, azonban az utolsó passzoknál rendre hibát vétettünk. A Balmazújvárosnak csupán egy-két kontrára futotta, majd teljesen beszorult a kapuja elé. Gurbai Balázs megmozdulásai szépek voltak, sokat tett hozzá a csapat játékához, ám elől a ziccerek kimaradtak, és mivel az idő közben lepergett, pont nélkül maradtunk.

Megyei I. osztály U19, 2. forduló

Balmazújváros – DEAC 1–0 (1–0)

DEAC: Lévai – Hajzer (Bárány B., a szünetben), Oláh D., Molnár L., Kecskés, Szabolcsi, Gurbai, Némethy, Varga L. (Kiss G., a szünetben), Tar (Incze, a szünetben), Polonkai (Némedi, 73.)

Vezetőedző: Kozma Lajos

Kozma Lajos: Ha reggelig játszunk, talán akkor sem találunk be. Kissé bosszantó, hogy végig uraltuk a meccset, ellenfelünk alig jutott a kapunk elé. Ennek ellenére mégis ők szereztek vezetést, mi pedig hiába hajtottunk az egyenlítésért, sehogy sem jött össze. A Balmazújváros jól húzta az időt, a végén már tehetetlennek bizonyultunk. Nem tudok elmarasztalni senkit, mert mindenki odatette magát, következőnek remélhetőleg az áhított gól is meg lesz.

T.H.