Korosztályos együttesünk a Vasas Akadémiát fogadja a vasárnapi bajnoki nyitányon.
Fülöp Diána bajnoki ezüstérmes csapata számára is véget ért a felkészülés, tanítványai vasárnap már tétmeccsen lépnek pályára. Lányaink azzal a nem titkolt céllal kezdik a szezont, hogy megfejelve a tavalyi év teljesítményét, idén a bajnoki címért szállnak harcba.
Az aranyéremhez vezető rögös út első állomása a SportCampus, ugyanis csapatunk hazai pályán indítja a pontvadászatot. A hét utolsó napján a Vasas Akadémiával találkoznak a Fülöp-tanítványok. A fővárosiakkal még nem meccseltek lányaink, hiszen az előző szezonban a Közép-Keleti csoportban vitézkedett az angyalföldi hölgykoszorú. Ebben a sorozatban 6-3-8-as mérleggel a 7. helyen zártak.
A lányok már nagyon várják a szezon első meccsét, ki vannak éhezve a focira, elszántak, sikerrel akarják venni az első akadályt. Mindig fontos a jó bajnoki rajt, a győzelem jót tesz az önbizalomnak, kellő lökést ad a folytatásra.
Leány Regionális U-19 Észak-Keleti csoport 1. forduló
DVSC-DEAC – Vasas Akadémia
08.28. 14:00 SportCampus